A borús, esős napokon gyakran előfordul, hogy már az előszobában kinyitjuk az esernyőnket, pedig a babona szerint balszerencsét hoz, ha zárt helyiségben tesszük ezt. Egyes történészek ezt a hiedelmet az ókori egyiptomi időkre vezetik vissza, és a fáraók napernyőivel kapcsolják össze a babonát. Ám ezek egészen mások voltak, mint a mai esernyők, így a legtöbb történész szerint a viktoriánus Angliában született az esernyőre vonatkozó figyelmeztetés. Charles Panati tudós és író szerint a 18. századi Londonban a fémből készült esernyők kezdtek a mindennapok részévé válni a borús, esős városban, azonban az akkori használati tárgyak mechanizmusa még igencsak kezdetleges volt, így az ernyők kinyitása meglehetősen nagy veszéllyel járt. Nem egyszer előfordult, hogy a rugós esernyő hirtelen kinyílt egy kis szobában, ezzel megsebesítve egy felnőttet vagy gyereket. Egy kisebb baleset is veszekedést váltott ki ekkoriban, főleg, ha egy törékeny tárgy is áldozatául esett a merev ernyőnek: egy idő után éppen ezért az emberek a balszerencsével társították azt, ha valaki bent nyitotta ki az esernyőjét, így igyekeztek ezt elkerülni, a babona pedig azóta is visszatartó erő sok ember számára.
Fotó: Pinterest