Lifestyle

Mit tegyek, ha úgy érzem, hogy utál a főnököm?

Mit szeretnék elérni? Mitől leszek ok?

Már az elhatározás, hogy szeretnénk őszintén megbeszélni a minket bántó dolgokat, lelki megkönnyebbülést okoz. Nem tűrök, nyelek, hanem aktívan, felnőtt módjára megpróbálom kezelni ezt a számomra nehéz helyzetet.

Már ettől jobban fogom érezni magam. Persze a beszélgetés kimenetele mindkettőnk hozzáállásától függ. Bízzunk magunkban, álljunk ki magunkért. De hallgassuk meg a másik fél véleményét, helyzetértékelését is. Értő figyelemmel vegyünk részt a beszélgetésben. Kérdezzünk rá konkrét helyzetekre, hogy megértsük, a főnökünk azt a helyzetet hogyan élte meg, mi motiválta. Akár az is kiderülhet, hogy mi értettünk félre egy döntést, egy megjegyzést, egy viccnek szánt beszólást.

Kérjük meg a főnököt, rendszeresen beszéljünk arról, hogy alakul a kapcsolatunk, látunk-e javulást, változást, vagy a feszültség továbbra is fennáll közöttünk. Ezzel megadjuk a lehetőséget arra, hogy folyamatos legyen a visszajelzés, valódi párbeszéd alakuljon ki köztünk. Ne felejtsük el, a teljesítményünk alakulását jelentősen tudja befolyásolni az a tény, hogy örömmel vagy szorongva megyünk be a munkahelyünkre.

Ha hosszabb idő után sem érzünk pozitív változást, akkor még mindig mehetünk a főnökünk főnökéhez segítséget kérni. De akár úgy is dönthetünk, hogy ebből elég, és más munkahelyet keresünk. A döntés mindig a miénk.

Ezért érdemes elmenni gyakornoknak - Nem csak neked, a cégnek is megéri

Manapság már szinte minden cég foglalkoztat gyakornokokat. De ki pályázhat egy ilyen pozícióra és miért érdemes megpróbálni? Kattins ide a részletekért!

Fotó: iJugaad

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.