Lifestyle

Az orvosok holttá nyilvánították, saját temetésén ébredt fel a 3 éves kislány - ami ezután történt, arra nincsenek szavak

Azt hitték, a gyermek életét veszítette egy gyomorbetegség következtében. Nagyobbat nem is tévedhettek volna.

Felszökött a láza, hasfájásra panaszkodott, hányt

Az utóbbi idők egyik legmorbidabb és legszívszorítóbb igaz történetéről közölt cikket a Mirror nevű lap: egy 3 éves kislány a saját temetésén ébredt fel, miután az orvosok halottnak nyilvánították egy komoly gyomorbetegséget követően.

A mexikói Camila Roxana Martinez Mendozát augusztus 17-én, szerdán nyilvánították halottá, majd a tévedést követően a gyermeket visszavitték abba a kórházba, ahol korábban is kezelték. Ekkor azonban már késő volt: a kis Camila "másodszor" is meghalt, ezúttal ténylegesen. A hátborzongató eset a Salinas de Hildalgo közösségi kórházban történt, San Luis Potosi államban, Mexikó középső részén.

A gyermek édesanyja, Mary Jane Mendoza elmondta: a gyermek hasfájásra panaszkodott, folyamatosan hányt és a láza is felszökött. A szülők ezért döntöttek úgy, hogy haladéktalanul kórházba viszik a kicsit. A gyermeket először Villa de Ramosban, a család lakóhelyén kezelték: egy helyi orvos látta el, majd azt tanácsolta a kétségbeesett szülőknek, hogy inkább vigyék a kis beteget a közösségi kórházba. A kislány állapota aggasztó ütemben rosszabbodott, s végül halottnak nyilvánították - pedig akkor még életben volt.

Másnap az összetört, gyászoló édesanya furcsa jelenségre lett figyelmes a temetésen: észrevette, hogy gyermeke koporsóján bepárásodott az üvegtábla. A többi résztvevő úgy vélekedett, a nő csupán képzelődik. Az anya végül nem nyitotta fel a koporsót, Mary anyósának viszont feltűnt, hogy a halottnak hitt kislány mozgatja a szemét. A családtagok azonnal ellenőrizték a kicsi pulzusát, majd rögtön kórházba szállították, ahol hamarosan életét vesztette. Az ügyben azóta vizsgálatot rendeltek el a hatóságok.

Fotó: 123rf

Az 52 éves Farrah nem is sejtette, micsoda lavinát indít el, amikor DNS-tesztet vásárolt magának.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.