Féltés vagy túlféltés, amit csinálsz?

Van valami, amit egy totyogós gyereknél is nehezebb kordában tartani: a szülői aggodalmunkat. Mintha az újszülöttünkkel együtt nyújtották volna át. Ráadásul az ilyen láthatatlan, de bennünk munkáló erőkkel az a baj, hogy nehezen válaszhatóak el a valóságtól. Meddig tart az egészséges aggódás, és hol kezdődik a túlféltés? Erre keresem a választ saját szülői tapasztalataimon keresztül.

Hadd hívjalak egy rövid elmélkedésre!

Képzeljünk el egy egyszerű képletet, amiben az életünk tulajdonképpen a belső világunk és külső környezetünk között zajló folyamatos egyeztetésről szól. Akinél gördülékenyen megy a kívülről jövő ingerek feldolgozása, annak könnyebb az adekvát válaszadás. Akinél akadozik, ott elcsúszik a kettő közti kommunikáció – nevezzük egyensúlynak. Így történhet meg, hogy más reakciót vált ki ugyanaz a helyzet a kiegyensúlyozottabb és mást a labilisabb szülőből.

FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról

Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.

A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.

Konyhafilozófiai felvetésem fontos tétele az is, hogy a szülői létben való boldogulásunkat nem az határozza meg kizárólag, hogy jelenleg X évesen, X helyen és családi körülmények között hova helyeznénk magunkat ezen a gördülékenytől akadozóig terjedő skálán. Hanem hogy a belső világunk és külső környezetünk közti libikóka mennyire van a tudatos kontrollunk alatt.

Vagyis „tudom-e” hagyni a mászós kilenchónaposnak, hogy megtapasztalja, ha felül a szék alatt, akkor beveri a buksiját? Vagy inkább kihúzom onnan, hogy másfelé menjen. Hagyom-e imbolyogni az egyévesemet a homokozó szélén annak ellenére, hogy mindjárt belebukik? Vagy fogom és átemelem a homokozó padkáján. És egy óriási ugrás, még sincs végtelen időnk addig a kérdéskörig, hogy elengedem-e majd a tinimet a kortársaival bulizni vagy sem?

Mitől függ?

Mondom az alapvetést: a neveltetésünktől és a szocializációnktól. Ami a felnőtt életünkben már úgy hangzik, hogy a gyermekkorunkban szerzett sérüléseinket mennyire tudtuk begyógyítani. Zaklatott körülmények között felnőni szinte egyenlő azzal, hogy felnőttként fogékonyabbak leszünk a szorongásra: veszélyt látni ott, ahol más nem. A gyerekvállalással járó felelősség ezt tovább tetézheti. Sajnos, hogy vannak olyan mély traumák, amelyek feldolgozására pszichoterápiás környezetben érdemes vállalkozni, míg nehéz életeseményeink átkeretezése támogató közegben, hozzáértő segítséggel is történhet.

Aztán vannak olyan tényezők is, amik időszakosan befolyásolják az érzékelésünket. Így történhet meg az, hogy egy jó napomon semmi veszélyt nem látok abban, hogy a gyerekem egyedül kivigye séltálni a kutyát, míg egy terhelt időszakomban nagy levegőt kell vennem, hogy ugyanarra a körre elengedjem őket. Az is jellemző, hogy amíg távolabbról figyelünk egy életszakaszt, sokkal félelmetesebbnek hat, mint amikor már benne vagyunk, azt „éljük”. Ilyen volt számomra az óvodakezdés. Amikor a barátnőm mesélt róla, el se tudtam képzelni, hogy egyszer majd ne tudnék minden percéről a karomban szuszogó kis babámnak. Majd, amikor már nem baba lesz, de ezt a távot képtelen voltam előre belátni. Érdekes, hogy amióta tudatosult bennem ez a jelenség, már vakon bízom benne valahogy úgy, hogy azt mondom magamnak: nem kell előre félnem, megérünk minden helyzetre.

Any-lánya kapcsolat

A sorsközösség ereje

Van itt még egy izgalmas dolog, ami rámutat a fentebb levezetett jelenségre. A valóságészlelésünkből fakadó különbözőségeinkre.

Visszagondolva, sokat tanultam az izraeli barátnőm hozzáállásából, hogy hagyni kell a tipegőnek megtapasztalni a saját határait, nincs semmi gond, ha elesik, majd felkel magától. Mindezt úgy képzeld el, hogy volt egy domboldal, amit egy ideig gondozásba vettek a városi hobbikertészek. Majd a kiszáradt veteményes ismét elgazosodott, és a fiatalok éjjeli szórakozóhelyévé vált, reggelre elhagyott üvegekkel, csikkekkel. A barátnőm zokszó nélkül beengedte a lányát ide is, aki apró Maugliként ügyesen felmérte a terepet, aztán visszatért hozzánk a domboldal aljában futó járdára.

Amikor a kisfiam is elindult vele, összerándult a gyomrom. Hagyjam, ne hagyjam? Túlféltem vagy ez egyszerűen felelőtlenség? Minek kockáztatni?! De nem kell annyira félteni! – cikáztak a fejemben az egymásnak ellentmondó gondolatok, miközben német barátnénk inkább oda se nézett, csak kézenfogva továbbhaladt a kislányával. Nos, ennyire máshol húzódott a komfortzónánk függetlenül attól, hogy a gyerekeink egyébként hasonló képességűek voltak. Szórakoztató volt látni, ahogy egymás számára is körvonalazódtak az elveink és hiedelmeink a gyakorlat mögött.

Ez a megélésem már többször segítségünkre volt segítő beszélgetések alkalmával is, ha a hozzám forduló anyuka szorongásig aggódott valamin. De csoportmunkában még erősebben lehorgonyoz a felismerés: hogyha XY ennyivel oldottabb azzal kapcsolatban, ami nekem ekkora aggodalmat okoz, akkor lehetséges, hogy ez nem is akkora probléma? Már a kérdésfeltevés is az enyhülés útjára vezethet.

Mi segíthet még hozzá a kiegyensúlyozottabb működéshez?

Kalandra fel!

A Fisher Price 3 az 1-ben pónimotorral a legkisebbek is bátran indulhatnak kalandos felfedezésre. Miközben élvezik a fényeket és hangokat, játszva megtanulják a járás és az egyensúlyozás tudományát is. Pónira fel!

A lényeges kérdés az, hogy hol is húzódik az az egészséges határ, amin átbukva, a szülői féltés már visszaveti a gyereket a fejlődésben? Nem tudok pontos választ, hiszen az elmúlt kilenc évben én is csupán letapogatni tudtam. Az viszont egyértelmű, hogy a szorongásaink javával nekünk van dolgunk, és nem a gyereknek. Mondhatnám úgy is, hogy a félelmeinkkel való megküzdés szintén a szülői munkaköri leírásunk részét képezi azért, hogy minél kevesebb negatív hatást gyakoroljunk a gyerek fizikai, mentális és szociális fejlődésére. Vagyis hagyjuk azt a kicsit és a nagyobbacskát is felfedezni, tapasztalni, hibázni és újrapróbálni, mert ez az élet maga.

Fotók: 123rf.com

Oldalak