Lifestyle

A Google Térkép segített lebuktatni egy évtizedek óta szökésben lévő maffiafőnököt

Az olasz rendőröknek végül Spanyolországban sikerült letartóztatniuk azt a maffiavezért, akit húsz éve köröznek. Talán sosem fogják el, ha nem látják meg őt véletlenül a Google egyik térképes szolgáltatásán.

Profin bujkált

Gioacchino Gammino igazi profi, két évtizedre sikerült teljesen kikerülnie a rendőrség látóköréből, a lebukása pedig csupán a szerencsés együttállásoknak köszönhető, az a bűnözőn kívül álló okokból történt meg.

A most 61 éves, olasz származású Gioacchino Gammino a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet tagja volt, és ahogy a Telex írja, már a nyolcvanas években bűncselekményekbe keveredett. Először 1984-ben tartóztatták le, amikor a maffiaellenes Giovanni Falcone ügyész hallgatta ki. Falconét 1992-ben robbantotta fel a Cosa Nostra.

Gamminót másodszor 1998-ban kapták el Barcelonában, 2002-ben azonban egy filmforgatás közben megszökött a Rebibbia római börtönből, és azóta sem kapták el. Egy évre rá, távollétében egy korábbi gyilkosságért és más bűncselekményért – egyik legfőbb bűne, hogy 33 évvel ezelőtt egy maffiahálózatok közti bandaháború során tévedésből kivégeztek egy járókelő – életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.