Fogyj könnyedén sómentes diétával

A legtöbb diéta azért fullad kudarcba, mert vagy egyáltalán nem, vagy nagy erőfeszítések árán tartható be. Íme, egy diéta, amely kis odafigyeléssel szabadít meg a felesleges kilóktól.
Szinte minden nő fogyókúrázott már az életében legalább egyszer, de vannak, akik az egész életüket a kalóriaszámlálásnak szentelik. Ennek nem kell így lennie, hiszen sok esetben elég néhány apró változtatás ahhoz, hogy karcsúak és fittek legyünk. A drasztikus fogyókúrák ideig-óráig tartanak, arról nem beszélve, hogy a diéta végeztével sokan kiéhezve esnek neki a hűtőnek.
Próbáljunk meg tudatosan odafigyelni táplálkozásunkra, és ha eddig nem tettük, akkor fokozatosan töltsük meg életünket mozgással.
Eredetileg villámdiétának indult
Most bemutatunk egy olyan fogyókúrát, melynek segítségével heti két kilótól szabadulhatunk meg:
A sómentes diéta eredetileg 24 órás villámdiétának készült, mégis nyugodtan alkalmazhatjuk hosszabb távon is, ameddig jól esik. Szakértők véleménye alapján a túlsúlyért a felesleges folyadék is felelős lehet, amelyet a magas sótartalmú ételek váltanak ki. Ezért, ha a bevitt sómennyiséget csökkentjük, akkor vizet veszítünk, amelynek következménye a fogyás. A konyhasó rengeteg folyadékot köt meg, ezáltal elvonja szervezetünkből a méregtelenítéshez szükséges vízmennyiséget, és még az anyagcsere folyamatokat is lelassítja.
Konyhasó mentesítés
Az ételek elkészítésénél kerüljük a konyhasót, és a sót tartalmazó mesterséges ízfokozókat, de viszont a többi fűszert bátran használhatod, így nem kell attól félned, hogy ezentúl csak ízetlen ételek kerülnek az asztalodra. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy számos tápláléknak nagy mennyiségű sótartalma van, ilyenek lehetnek a sajtok, az előre gyártott levesporok, és a felvágottak, ezért, a megfelelő eredmény kedvéért a diéta idejére hagyj fel velük. Viszont bátran fogyaszthatsz natúr húsokat, barnarizst, gabonaféléket, élőflórás tejtermékeket, gyümölcsöket, és zöldségeket egyaránt. A legjobb folyadékűzők közé tartozik az uborka, a paradicsom, és a citrusfélék, teák közül pedig a bodzavirág-, és a csalánlevél tea. A megfelelő folyadékbevitelről természetesen ne feledkezzünk meg, fogyasszunk bőségesen ásványvizet, és gyógyteákat, persze cukor nélkül.
Tipp: Még jobb eredményt érhetsz el, hogyha a bevitt cukormennyiséget is csökkented.


























