Lifestyle

Szeptemberben a budapesti Hősök terén fog misézni Ferenc pápa

A katolikus egyházfő az eucharisztikus kongresszus zárómiséjét pontifikálja majd.

Budapesten misézik a katolikus egyházfő

Szeptember 11-én Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét a budapesti Kossuth téren, melyet követően a hívek - az Oltáriszentséget kísérvén - a főváros másik ikonikus helyszínére, a Hősök terére vonulnak. A statio orbist, azaz a záró szentmisét nem más, mint maga Ferenc pápa, a katolikus egyházfő pontifikálja majd szeptember 12-én - adták hírül az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői csütörtökön.

Az esemény szervezői hozzátették: szentmisék, családi, lelkiségi és kulturális rendezvények is szerepelnek majd a NEK programjában. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szeptember 5. és 12. között rendezik meg a fővárosban. Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a NEK titkárságának vezetője elmondta: az esemény nyitó szentmiséjét szeptember 5-én tartják, ennek helyszíne szintúgy a Hősök tere lesz.

Fábry Kornél, a NEK főtitkára arra is kitért, szeptember 6. és 10. között a Hungexpo területén a világ öt kontinenséről érkező előadók és lelkiségi programok várják a résztvevőket. Az előadók közül említette a Fülöp-szigetekről érkező José Palma cebui érseket, Andrew Jom Szu Dzsung bíborost, Szöul érsekét, a brazil Moysés Azevedót, a Shalom közösség alapítóját és Piero Marini érseket, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai tanácsának elnökét.

Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

II. János Pál 1991-ben és 1996-ban járt Magyarországon.

Fotó: 123rf

Ismert zenészek, valamint koncert- és fesztiválszervezők részvételével készült az a húszperces riportfilm, amelyet május 12-én este 7-kor a YouTube-on mutattak be.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.