Lifestyle

FemCoach: Jól csinálsz valamit? Dicsérd meg magad!

Te, hogyan dicséred magad? Elismerő szavakkal? Hozsannázol, tömjénezel, netán jobb kézzel bal váll fölött megveregeted a válladat? Esetleg megünnepled, elismerést, ajándékot osztasz magadnak? Vagy Te vagy az, aki feldobatod magadat a magasba reménykedve, hogy el is kapnak!…?

FemCoach - Dr. Sinkó Erika

Minden reggel azért kelek fel és ugrok ki vidáman és energikusan az ágyból, mert mélyen hiszek abban, amit csinálok. Hiszek abban, hogy az a nézőpont, ahonnan éppen nézzük magunkat vagy a világot, igenis számít! Hiszek abban, hogy tudunk változni, és a változás sokszor rajtunk múlik. Ez a perspektíva az, ahonnan el lehet mozdulni gyakorlatilag bármerre. A határ pedig csakis tőlünk, a mi gondolkodásunktól függ.

Szakértőnk: Dr. Sinkó Erika, coach

Más sikerét, eredményét elismerni szép gesztus – noha a legtöbbször egy egyszerű köszönöm helyett azt kapjuk vissza, hogy Jaaaj! Ne mondd már! vagy Á, csak udvarolsz!…. Viszont elismerni önmagunkat, no igen! Tapasztalatom szerint sajnos az már igazi kihívásnak számít! Amikor ezzel a témával dolgozom, sokszor hallom hogy az „öndicséret büdös”, amire jól bevált válaszom: akkor fogd be az orrodat, és dicsérd tovább magad! Hogy miért? Hamarosan elárulom!

Minden gondolat, érzés, módszer, amit akár magánéletben, akár munkám során képviselek – számomra – többszörösen kiállta a próbát. Talán furcsának tűnhet, ám bátran kimerem mondani, hogy bizony sokszor azon kapom magam, nemcsak élvezem amit csinálok, még azt is látom, nagyon jól csinálom a dolgomat! Egy ideig természetesnek tartottam, hogy elismerem magamat, azonban látva az engem körbe vevő emberek reakcióit önmagukra vonatkozóan, elgondolkodtam mi lehet az oka annak, hogy ennyire másképp látjuk és éljük meg saját eredményeinket. Az én történetem azt hiszem, valahol kisgyermekkoromban kezdődhetett…

Minden a gyerekkoromban kezdődött

Kb. 4-5 éves voltam, amikor elváltak szüleim. Nővéremmel együtt Anyuval éltünk hármasban megélve az elvált szülők gyerekének minden napos és árnyoldalát. Felnőtt fejjel azt mondom, csodálatos gyermekkorom volt. Anyu nem ment férjhez, egyedül nevelt bennünket napról napra megkísérelve a lehetetlent, egyszerre töltött be két szerepet: megértő, gondoskodó Anyát és nehéz fizikai munkát elvégző hős Apát. Tisztán emlékszem, hogy 14 éves korom körül egy szép napon Anyu úgy gondolta, otthonunk nem elég csinos és otthonos, ezért jó volna felújításba fogni. Másnap valami különös Kafkai álom hatására “Apuként” döntött úgy, a gondolatot tettekre váltja, és egyedül (!) belefog egy újabb szoba és kamra hozzáépítésébe, a fürdőszoba és konyha odébb helyezésébe, ja és a tető átépítésébe… A család a fejét fogta és szerény útravalóként azt mondták, hogy Anyu megőrült, kész öngyilkosság belefogni egyedül, nőként ekkora melóba. A rokonság csak egyet nem vett figyelembe! Azt, hogy Anyukám látta lelki szemei előtt a végeredményt, melynek köszönhetően mélyen hitt abban, hogy sikerül elérni a célját! Pedig, micsoda kincs volt ez a kezében!

Dicsérd meg magad! Mindig!

Aki fogott már bele felújításba, építkezésbe, az pontosan tudja, ilyen helyzetben mi a menetrend. A tervező megtervezte és kiszámolta az egészet, de kiderült elmérte és elszámolta. A kivitelező késett, vagy elfelejtett eljönni. A segédmunkások reggel negyed 7-re jöttek, ám kijózanodás helyett, már ekkor alkoholmámorban nyomták a csengőnket… Így ment ez egy darabig, míg Anyukám úgy határozott, saját kezébe veszi az irányítást. Innentől kezdve kb. 2 évig “nem láttam” Anyut, mert Apuként munkába állt. Embereket toborzott, talicskával sittet hordott, téglát pakolt, padlót szögelt, vakolt, cserepeket rakott a tetőre… Noha önmagában már ez is tiszteletre és figyelemreméltó és a belém ivódott pozitív nézőpont alapjait jelentették, ám volt még valami, ami megerősítette szemléletemet. Minden apró eredmény után, például amikor kivitt egy talicska sittet a szobából, vagy felragasztott egy csempét a falra, és úgy ítélte meg, hogy önmagához képest szépen dolgozott felkiáltott: jaj de nagyon ügyes vagyok! Először nagyon idegesített a dolog, mert bizony sokszor zengett az utca, ám rövid időn belül természetessé vált a hozsanna.

Vagyis nem történt más, mint abban a pillanatban, amikor rájött, valamit jól csinált ezt tudatosította önmaga – és persze a világ felé – elismerte és megdicsérte magát. A dicséret, az, hogy látni merte és látni is akarta azt, hogy sikeres kellemes érzést váltott ki belőle. Ez az érzés arra ösztönözte, hogy újból és újból átélje ezt a kellemes érzést, vagyis motivációt, önbecsülést, önbizalmat adott ahhoz, hogy elérje célját. Mindamellett, hogy Anyu igyekezett profi munkát végezni, nem a tökéletesre várt. Egyszerűen merte élvezni azt, amit csinált, még akkor is, ha esetleg apróbb hibák csúsztak a munkába.

Talán sejthető a történet vége. Házunk felépült, “Apus”-Anyu eldobva kalapácsot és szöget (persze jól megfigyelte, hogy hová dobta…) egy szép napon újból Anyaként állt előttünk, önbizalomtól, önbecsüléstől, hittől sugározva. Néha még ma sem tudom ép ésszel felfogni, hogyan volt minderre képes.

Mi az, ami ebből útravalóként elvihető?

Anyukám egy olyan példát állított elém, melynek tanulságaiból még felnőtt fejjel is táplálkozom. Hiszem, hogy mindannyian hősök vagyunk a saját életünkben, így napi szinten számtalan cselekedetünk van, amit észlelve és tudatosítva önbizalmat, önbecsülést adhatunk önmagunknak. A fenti történetből útravalóként elvihető, hogy

  • soha nem késő elkezdeni önmagadat elismerni és megdicsérni!
  • Merj megállni és örülni, ha valamit jól csináltál, akár hangosan kimondva: Jaj de nagyon ügyes vagyok!
  • Igyekezz ne másokhoz, hanem önmagad teljesítményéhez mérni eredményeidet!
  • Engedd és akard érezni és látni egész lényed eredményes oldalát! Érzéseid, vágyaid azok, melyek belső kályhaként szenvedéllyel fűtenek, hogy a legtöbbet kihozva magadból elérd céljaidat.
  • Nem mindig hisznek bennünk a hozzánk közelállók. Azonban, ha Te hiszel magadban, van célod, és igen, mered látni és elismerni önmagadat, nincs az az akadály, ami megállítana abban, hogy sikerre vidd!

Legyen más ez a hét, mint szokott! 7 napig figyeld és kapd rajta magad, hogy épp valamit jól csinálsz, majd engedd érezni, a “jó vagyok, jól csináltam” érzést. Mondj vagy írj elismerő szavakat, mondatokat. Vegyél olyan ajándékot, amire már vágysz egy ideje. Tapsold meg magad, vagy bonts egy üveg italt a tiszteletedre… Ünnepelj!

…és mi történjen a nyolcadik napon? Engedd meg magadnak, hogy az „öndicséret büdös” fordulat elillanjon, és folytasd tovább önmagad elismerését!

Tedd meg magadért!

Leadfotó: 123RF.com Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A Mirror információ szerint Harry rájöhetett, hogy túl messzire ment a múltban a családjával szemben megfogalmazott kritikákkal, ezért a herceg állítólag jelenleg mást sem csinál, csak folyamatosan...
Sztárok
Tóth Gabi bizony tudja Puzsér Róbert telefonszámát, és néha üzenetet is szokott küldeni a kritikusnak. Hát, ők biztosan nem lesznek barátok a jövőben.
Utazás
Az Európai Bizottság európai városokat vizsgált. Szóba került a biztonság is, és egy magyar város is felkerült a listára, mint kevésbé biztonságos hely.