Lifestyle

„Sajnos nem gondoltam, hogy ilyen hatással leszek rá!”

Az utóbbi hetekben jókat derültem a helyi anyacsoport posztjain. Minden belépésnél szembe jött egy „Könyörgöm valaki segítsen ki egy boszorkányorral!” vagy egy #mentsétekmegafarsangot bejegyzés. Mondtam én, hogy szülőként kihívásokkal teli hónap ez a február! Főleg, ha beláthatatlan következményei lesznek a halogatásnak, ahogy ez a nálunk történt. Szívbemarkolóan tanulságos, azért írok róla.

FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról

Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.

A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.

Minden flottul ment az este folyamán. Vacsora után összekaptam a konyhát, és épp hátra dőltem a kanapén, amikor megjelent apa, hogy nyugtassam meg a gyereket, mert nem tud elaludni! Azon aggódik, hogy nem lesz kész a jelmeze. „Ajj, dehogynem!” – pattantam fel. Megdöbbentett, ahogy elmondta, hogy min aggódik. Pontosabban ahogy visszaadta, hogy hogyan csapódtak le benne a szavaim.

Hogy történhetett ez?

Mellé bújva próbáltam visszaidézni a pár órával korábbi családi jelenetet. Valószínűleg már vacsora készítés közben fennhangon panaszkodtam arról, hogy nekem nem lesz időm elkészíteni a jelmezt. „Holnap este 6-ig online képzésem van! Még a dobozok sincsenek meg hozzá! Kicsikém, teljesen el vagyok maradva a dolgaimmal. Apa se fog tudni dobozokért rohangálni, mert dolgozik. De majd kitalálok valamit!” Valószínűleg az utolsó mondatnak annyi súlya lehetett, mint egy tollpihének, mivel azt nem hangosítottam ki, amin utána törtem a fejem. Mire apa bekísérte lefeküdni, én már kigondoltam, hogy reggel a kisbolt felé kanyarodok dobozért, és még este letöltök pár képet, amivel bevonom. Csakhogy ezekről már nem beszéltem neki, ahogy a méltatlankodásomat sem feltétlen neki szántam. Akkor mégis kinek?

szomorú kisfiú tehetetlen szülők

„Csak a kezemet figyeljék!”

Valószínűleg ventilálni kezdtem, miután megéreztem, hogy ezt azért most elszúrtam. És történetesen tehetek róla, mert mindig halogattam. Szerda este van, és még azt se tudom, hogy hogyan készítem el a jelmezét! Szembesültem azzal, hogy végig se gondoltam, hogy másnap estig elfoglalt vagyok. Mit érezhettem akkor? – próbálom utólag felidézni. Valamiféle szégyent, azt hiszem, és ezt akarhattam elfedni a fiúk elől is a hangos méltatlankodásommal. Mert ugye aki hangosan mártírkodik, annak nem szokás felróni a hiányosságait.

Hajlamos vagyok ilyen helyzetbe hozni magam. Mintha sportot űznék abból, hogy hogyan oldjam meg a szituációt az utolsó percben! Persze hasznos képesség, amikor a hirtelen jött helyzetekből is kivágom magam, csak felnőttebb dolog volna nem magamnak kreálni még ilyen szituációkat.

Fontos kihámozni a helyzet gyökerét a változtatás reményében. Amíg nem értjük meg magunkat, hogy miért úgy cselekedtünk egy helyzetben, addig nem fogunk tudni változtatni a rossz szokásainkon – berögzült sémáinkon. Pedig különösen fontos volna, amikor másokra is hatással vagyunk vele.

anyuka, kisfiú, ötös, pacsi, mosoly

Önmarcangolás helyett tudatosítás

Ezekkel a gondolatokkal csak utólag tudok foglalkozni. Akkor, ott a fiammal kellett. Biztosítottam róla, hogy megértem az érzéseit. Érthető, hogy a viselkedésemből ezt szűrte le. Igyekeztem lehorgonyozni a tényeket is, hogy sose volt még olyan, hogy ne lett volna jelmeze. Legrosszabb esetben egy bolti jelmezt kap, de nem lesz rá szükség. Beavattam a terveimbe. „Ha kell, akkor csütörtök éjjel is fennmaradok!” – bizonygattam, amitől csak szomorúbb lett, mert az nekem nem volna jó. Végtelenül meghatott az empátiája. Aztán egyszer csak azt mondta, hogy úgy érzi most magát, mint matek órán. Kiderült, hogy hosszú idő után visszatértek a szorzásra, és kétségbeesett, hogy nem minden jutott eszébe. Abban a pillanatban értettem meg, hogy fontos dolog történik: a „kisebb” aggodalom előhozta a mélyebbet.

Egy újabb kör!

Nem tagadom, szíven ütött a párhuzam, mégis örültem, hogy össze tudta kötni, így kimondhatóvá vált az az érzése is, amit órán átélt. Felemlegettem az aggodalom szörnyecskét, aki mindig aggódik bennünk valamin, mert meg akar védeni minket. Akkor is, amikor nincs nagy vész, de erről nekünk kell meggyőzni őt. Ez most egy figyelmeztetés volt, hogy valamivel többet kell foglalkoznunk.

Röviden összeszedtük, hogy hogyan tudja majd pótolni, amiben bizonytalannak érezte magát a tanórán. Azóta minden olyan alkalommal – reggeli séta közben, vagy autózáskor, amikor szorzótáblázunk – tudatosítom benne, hogy most csináljuk azt, amit akkor elterveztünk és meglesz a gyümölcse. Kiderült, hogy újabban egy barátjával is kikérdezik egymást a szünetben. Merem remélni, hogy a szorongás motiváló erejét még idejében elcsíptük. Az én feladatom pedig annyi, hogy #nemhalogatnitervezni.

Egyik nap taktikai hibát vétettem, amit már akkor tudtam, ahogy belecsúsztam. Sebaj! Ez adott módot arra, hogy ismét elgondolkodjam a prioritásokon, amik szerint a napjaimat szervezem. Ehhez a témához pedig egyből csapódott a kapcsolatok fontosságának és minőségének kérdése. Mindkettő érint minden szülőt. Köszöntelek egy rendkívüli szülői értekezleten!

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A 90-es évek a ragyogásról szólt, már ami a divatot illeti. A szépségiparban is abszolút dominált a "glossy" vonal, gondoljunk csak például a szájfényekre, vagy a fényes szemsminkekre.
Home&Design
Visszaszorulóban a csomagolóanyag, hódít az újrahasznosított tasak és a mobilappos világítás.