augusztus 8 .
Gusztáv és László napja
A kemping szó hallatán nagymamám virágmintás kempingszéke ugrik be, amibe frankón be lehetett csípni az ujjadat, ahogy próbáltad állítgatni. Ezt az emlékképet a férjem kempingszéke írta fölül, ami már egy modern darab, mégis röhejesen festett a nappalinkban. Életem abban akart ücsörögni. A fiunk is kapott egy kis összecsukható széket még óvodás korában, talán idén még belefér. Már csak nekem kellene beszerezni egyet a női magazinok mellé, amiket sose olvasok végig. Aztán irány a természet!
Egy bizonyos kor fölött a nyaralás (is) nosztalgiába hajlik. Felemlegetjük a gyerekkori vakációkat, a régi nyarakat, „amikor még minden más volt!”, és ha merőben másként is telik már egy családi nyaralásunk, az apró részletek a gyökereinkről árulkodnak. Talán láttam egy-egy Burdát vagy OTTÓ Katalógust nagynénéim és anyukám kezében, ahogy kifeküdtek a kempingágyakra nagyszüleim falusi házának udvarán – amíg mi a kútnál pacsáltunk –, de hogy manikűrkészlet volt náluk, az „hótziher”! Pár évtizeddel később, így kerülök én is körmöt reszelve a Duna-partra, mellettem pár női magazin hangulatnak.
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
A nővéreimmel kukoricaföldeken bújócskáztunk nyaranta és babát csináltunk a pipacs szirmaiból. Lovagoltunk és tábortűznél aludtunk. A férjemék évzáró után egyenesen a Duna-parti nyaralóba mentek a megpakolt zsigulival. Hajnalban pecáztak, ebédre megsütötték a fogást. Kettőnk élményvilágát látom összeadódni a folyómenti vadkempingezéseinkkor, ami mindkettőnkben mély érzelmi szálakat pendít meg. A férjem hozza a sátorállítás tudományát, ami már a délelőtti „apa-fia buli” része. Hálás vagyok, ahogy türelemmel tanítgatja a táborozásra. Meglehet, a végére kellek majd a kedélyeket nyugtatni, „mert megint sz’rul lett eltéve tavaly”! Közben a barátaink is megérkeznek mellénk a kidobós sátrukkal, „hopp, már áll is”! Berendezem a konyhát néhány farönkön, kész a háló. Csattannak a kempingszékek, szisszenek a fémdobozok, csobbannak a gyerekek, húzzák a kabócák.
Ezek a szuper kempingező Barbie babák már mindent összegyűjtöttek hozzá – van itt hálózsák, kulacs, térkép és még egy kis kedvenc is. Nincs más dolgotok, mint bepakolni a hátizsákba és irány a természet!
Nagyon tudom élvezni azt a nyaralást is, amikor az itthoninál jobb körülmények közt lógathatjuk a lábunkat. Süppedős szőnyeg, elénk tett reggeli, medence... Mégse hagynám ki a vadkempingezést, mert egészen mást ad. Talán az is a jó nyaralás kulcsa, hogy el tudjuk dönteni, éppen mire van szükségünk. Nekem előbbinél a „megérdemlem”, „megtehetem”, „megdolgoztam érte” érzés legyezget, egzisztenciális erőfeszítéseinkre visszacsatoltan. Elanyátlanodott kismamaként fontos szempont volt az is, hogy a szállodázás nyújtotta komfortban egyfajta törődést élhettem meg. Míg nagyobb gyerekkel a természettel való együtt lélegzésben a komfortzóna elhagyása, és az azon túl megélt leleményességünk, alkalmazkodási képességünk megélése az, ami jótékonyan hat.
Talán már tapasztaltad, hogy vannak dolgok, amik időnként bosszantanak, máskor pedig ugyanazokon nagyvonalúan felülemelkedsz. Legyen szó akár a saját gyerekeink ténykedéseiről! Életszerű, hogy változnak a körülményeink – jó hírt kaptunk, amitől feldobottabbak vagyunk, éppen ki tudtuk aludni magunkat, ami valóban rengeteget számít stb. –, ezek mind hatással vannak ránk és arra, ahogyan a környezetünket érzékeljük. Hiszen bosszankodni bárhol lehet, bármin! A természet lágy ölén, ami sokszor itt nyom, ott mélyed be, ha nem sikerült jól a sátorhely választása, de a reggeli kávéfőzés se megy gombnyomásra, főleg, ha nedves a tűzifánk. Ki lehet akadni a megnövekedett vízi forgalomra, a szúnyogokra, az időjárásra, a másik horkolására. Ahogy a luxus is lehet savanyú, ha a cuccunkkal együtt a munkánkkal járó stresszt, megoldatlan konfliktusokat, lezáratlan ügyeket is bepakoltuk a bőröndbe.
Mert akkor ül az ember a tengerparton, kezében koktéllal, nyaral a család, erre vágyott és mégis máshol jár az esze. Vagy éppen időre próbál sátrat verni, a másik meg rendre elhajtja a gyereket, mert most nem ér rá játszani, hiszen ki kell pakolni, be kell rendezni, el kell készíteni. Ha abban találjuk magunkat, hogy összeráncolt szemöldökkel „tesszük a dolgunkat” a nyaralás első napján, merüljön föl bennünk annak lehetősége, hogy megállunk öt percre és végiggondoljuk, hogy hogyan szeretnénk eltölteni ezt a pár napot, ami megadatott?
Nem csodálkozom azon, ha valaki nehezen enged le a mindennapos hajtásból a nyaralás idejére. Ahogy a napirend keretezte kisgyermekes létbe is bele lehet ragadni, és észrevétlenül úgy vinni tovább mindent a nyaralás idején is, ahogy otthon. (Ajánlom kisgyermekes nyaralás témájában a múlt heti cikkem.) Felteszem, bármiből érkezünk is a nyaralásba, szánjunk pár percet a tudatos megengedésre, ha tudjuk magunkról, hogy nehezünkre esik a váltás. Meglehet, hogy rendszerint a körülményeinkre fogjuk a kikapcsolódás hiányát, aminek sokszor van valóságalapja, mégis egy folyamatos tenni akarás, pörgés, belső megfelelés szab valós gátat annak, hogy kikapcsolódhassunk.
Hogy ne pattanjunk a gyerek első mozdulatára, se az első e-mail értesítésre. Hogy ki legyen mondva, a következő fél órában ki figyel majd a kicsire, amíg a másik ejtőzik. Hogy hagyjuk magunkat kényeztetni és hagyjuk magunknak a másikat kényeztetni. Hogy félretegyük a telefonjainkat és azzal legyünk, aki velünk van, igaziból. Engedjük meg magunknak a nyaralást! Most csodáljuk meg azt, ami körbevesz, amit és akiket magunk körül tudunk, nem véletlenül. A nyaralás a rószaszín szemüveg, amin keresztül megpuhul a tekintetünk. A nyaralás a flakon naptej, aminek illata évekig elhordozza az emlékekeinket. A nyaralás a nagy strandlepedő, amin kirúgja magát a testünk. A nyaralás egy lelkiállapot, ami frissíti a nézőpontunkat.