A nyaralás is egy lelkiállapot: belül kezdődik, még mielőtt elindulnál

A kemping szó hallatán nagymamám virágmintás kempingszéke ugrik be, amibe frankón be lehetett csípni az ujjadat, ahogy próbáltad állítgatni. Ezt az emlékképet a férjem kempingszéke írta fölül, ami már egy modern darab, mégis röhejesen festett a nappalinkban. Életem abban akart ücsörögni. A fiunk is kapott egy kis összecsukható széket még óvodás korában, talán idén még belefér. Már csak nekem kellene beszerezni egyet a női magazinok mellé, amiket sose olvasok végig. Aztán irány a természet!

Egy bizonyos kor fölött a nyaralás (is) nosztalgiába hajlik. Felemlegetjük a gyerekkori vakációkat, a régi nyarakat, „amikor még minden más volt!”, és ha merőben másként is telik már egy családi nyaralásunk, az apró részletek a gyökereinkről árulkodnak. Talán láttam egy-egy Burdát vagy OTTÓ Katalógust nagynénéim és anyukám kezében, ahogy kifeküdtek a kempingágyakra nagyszüleim falusi házának udvarán – amíg mi a kútnál pacsáltunk –, de hogy manikűrkészlet volt náluk, az „hótziher”! Pár évtizeddel később, így kerülök én is körmöt reszelve a Duna-partra, mellettem pár női magazin hangulatnak.

Ahova visszahúz a szívünk

A nővéreimmel kukoricaföldeken bújócskáztunk nyaranta és babát csináltunk a pipacs szirmaiból. Lovagoltunk és tábortűznél aludtunk. A férjemék évzáró után egyenesen a Duna-parti nyaralóba mentek a megpakolt zsigulival. Hajnalban pecáztak, ebédre megsütötték a fogást. Kettőnk élményvilágát látom összeadódni a folyómenti vadkempingezéseinkkor, ami mindkettőnkben mély érzelmi szálakat pendít meg. A férjem hozza a sátorállítás tudományát, ami már a délelőtti „apa-fia buli” része. Hálás vagyok, ahogy türelemmel tanítgatja a táborozásra. Meglehet, a végére kellek majd a kedélyeket nyugtatni, „mert megint sz’rul lett eltéve tavaly”! Közben a barátaink is megérkeznek mellénk a kidobós sátrukkal, „hopp, már áll is”! Berendezem a konyhát néhány farönkön, kész a háló. Csattannak a kempingszékek, szisszenek a fémdobozok, csobbannak a gyerekek, húzzák a kabócák.

A komfortzónán túl

Nagyon tudom élvezni azt a nyaralást is, amikor az itthoninál jobb körülmények közt lógathatjuk a lábunkat. Süppedős szőnyeg, elénk tett reggeli, medence... Mégse hagynám ki a vadkempingezést, mert egészen mást ad. Talán az is a jó nyaralás kulcsa, hogy el tudjuk dönteni, éppen mire van szükségünk. Nekem előbbinél a „megérdemlem”, „megtehetem”, „megdolgoztam érte” érzés legyezget, egzisztenciális erőfeszítéseinkre visszacsatoltan. Elanyátlanodott kismamaként fontos szempont volt az is, hogy a szállodázás nyújtotta komfortban egyfajta törődést élhettem meg. Míg nagyobb gyerekkel a természettel való együtt lélegzésben a komfortzóna elhagyása, és az azon túl megélt leleményességünk, alkalmazkodási képességünk megélése az, ami jótékonyan hat.

A nyaralás belül kezdődik

Talán már tapasztaltad, hogy vannak dolgok, amik időnként bosszantanak, máskor pedig ugyanazokon nagyvonalúan felülemelkedsz. Legyen szó akár a saját gyerekeink ténykedéseiről! Életszerű, hogy változnak a körülményeink – jó hírt kaptunk, amitől feldobottabbak vagyunk, éppen ki tudtuk aludni magunkat, ami valóban rengeteget számít stb. –, ezek mind hatással vannak ránk és arra, ahogyan a környezetünket érzékeljük. Hiszen bosszankodni bárhol lehet, bármin! A természet lágy ölén, ami sokszor itt nyom, ott mélyed be, ha nem sikerült jól a sátorhely választása, de a reggeli kávéfőzés se megy gombnyomásra, főleg, ha nedves a tűzifánk. Ki lehet akadni a megnövekedett vízi forgalomra, a szúnyogokra, az időjárásra, a másik horkolására. Ahogy a luxus is lehet savanyú, ha a cuccunkkal együtt a munkánkkal járó stresszt, megoldatlan konfliktusokat, lezáratlan ügyeket is bepakoltuk a bőröndbe.

Mert akkor ül az ember a tengerparton, kezében koktéllal, nyaral a család, erre vágyott és mégis máshol jár az esze. Vagy éppen időre próbál sátrat verni, a másik meg rendre elhajtja a gyereket, mert most nem ér rá játszani, hiszen ki kell pakolni, be kell rendezni, el kell készíteni. Ha abban találjuk magunkat, hogy összeráncolt szemöldökkel „tesszük a dolgunkat” a nyaralás első napján, merüljön föl bennünk annak lehetősége, hogy megállunk öt percre és végiggondoljuk, hogy hogyan szeretnénk eltölteni ezt a pár napot, ami megadatott?

A nyaralás egy lélekállapot

Nem csodálkozom azon, ha valaki nehezen enged le a mindennapos hajtásból a nyaralás idejére. Ahogy a napirend keretezte kisgyermekes létbe is bele lehet ragadni, és észrevétlenül úgy vinni tovább mindent a nyaralás idején is, ahogy otthon. (Ajánlom kisgyermekes nyaralás témájában a múlt heti cikkem.) Felteszem, bármiből érkezünk is a nyaralásba, szánjunk pár percet a tudatos megengedésre, ha tudjuk magunkról, hogy nehezünkre esik a váltás. Meglehet, hogy rendszerint a körülményeinkre fogjuk a kikapcsolódás hiányát, aminek sokszor van valóságalapja, mégis egy folyamatos tenni akarás, pörgés, belső megfelelés szab valós gátat annak, hogy kikapcsolódhassunk.

Hogy ne pattanjunk a gyerek első mozdulatára, se az első e-mail értesítésre. Hogy ki legyen mondva, a következő fél órában ki figyel majd a kicsire, amíg a másik ejtőzik. Hogy hagyjuk magunkat kényeztetni és hagyjuk magunknak a másikat kényeztetni. Hogy félretegyük a telefonjainkat és azzal legyünk, aki velünk van, igaziból. Engedjük meg magunknak a nyaralást! Most csodáljuk meg azt, ami körbevesz, amit és akiket magunk körül tudunk, nem véletlenül. A nyaralás a rószaszín szemüveg, amin keresztül megpuhul a tekintetünk. A nyaralás a flakon naptej, aminek illata évekig elhordozza az emlékekeinket. A nyaralás a nagy strandlepedő, amin kirúgja magát a testünk. A nyaralás egy lelkiállapot, ami frissíti a nézőpontunkat.

Fotók: 123rf.com