Lifestyle

Még az idén kezdetét veheti a 95 éves Corvin Áruház felújítása

A folyamat már el is indult, most épp a kivitelező kiválasztása zajlik.

Ismét régi fényében pompázhat

Budapest első nagyáruháza, a Corvin Áruház 95 évvel ezelőtt épült meg, és hosszú évtizedekig komoly népszerűségnek örvendett a vásárlók körében, hiszen ragyogó volt a lokációja. Az ezredforduló környékén azonban nagyot változott a világ: fővárosunkban is gombamód kezdtek szaporodni a plázák, melyek aztán a Corvin forgalmát is jelentősen visszavetették. Mindenesetre az áruház még ma is Budapest egyik legjellegzetesebb, legikonikusabb épületének számít, s talán most ismét régi fényében pompázhat majd. Az RTL Klub Híradója szerint a Corvin Áruház felújítása még 2021-ben elkezdődhet.

Az elmúlt ötven esztendőben egy alumínumborítás fedte el a látogatók elől az épület eredeti szépségét. A józsefvárosi önkormányzat 2014-ben arra kötelezte a tulajdonost, hogy távolítsa el a burkolatot, s állítsa helyre a homlokzatot. 2018. május 23-án kezdődött meg az alumíniumborítás leszedése, akkor bukkantak elő a régi épületrészek, s aztán ezek alapján készültek el a felújítási tervek. Most épp a kivitelező kiválasztása zajlik - derül ki az RTL Klub Híradójából -, aztán még idén elindulhat a felújítás is. A Corvin egyébként 2006-ban újult meg legutóbb, a harmadik emeletén pedig a Művelődési Szint (MÜSZI) nevű független, önálló kulturális és közösségi központ működött 2012 szeptemberétől öt éven keresztül. Népszerű szórakozóhelye, a Corvintető 2018-ban zárt be.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Termékajánlónk keretében mutatunk neked pár dekorációs ötletet, ha "húsvétba" borítanád a lakást.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?