Lifestyle

Van néhány dolog, amire felmondás esetén figyelned kell

Mennyire legyek őszinte?

Amennyire jólesik, de ezt se engedjük szabadjára. Az a tapasztalatom, hogy kevés ember mer, akar igazán őszinte visszajelzést adni. Sokan úgy gondolják, már úgysem számít, felmondtam, új munkahelyre megyek, nem foglalkozom már azzal, ami problémám itt volt. Elmegy egy másik vállalathoz, és lehet, hogy rövid időn belül ismét hasonló problémával szembesül, mint ami miatt felmondott.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A mi kultúránkban nem elfogadott az őszinte, egymás tiszteletén alapuló, javító szándékú beszélgetés. Pedig ezzel mindkét fél csak nyerhet. Én, aki a felmondás mellett döntöttem, lehetőséget kapok arra, hogy elmondjam a döntésem okát, akár kritikát is megfogalmazzak. Ha ezt nem bántó, személyeskedő módon teszem, a másik félnek még haszna is származik belőle. Segítek neki megérteni a helyzetet, az én álláspontomat, lehetőséget adok arra, hogy ő is végig gondolja, és felismerje a saját hibáit is.

Félünk visszajelzést adni és kapni. Kerüljük ezeket a lehetőségeket. Pedig a vezetőknek is szükségük van visszajelzésre, ami akár megerősíti, akár gondolkodásra készteti egy hasonló helyzet kezelésében. Arról nem is beszélve, hogy saját magunknak is sokat segítünk a probléma tudatosításával és kimondásával.

Mégis azt tanácsolom, jól gondoljuk meg, mit és hogyan mondunk. Egy német mondás szerint (“You always meet twice in a lifetime….”) a fagylalt visszanyal, nem célszerű becsapni magunk mögött az ajtót. Sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő, mikor találkozunk újra, és az akkor nagyon kínos is tud lenni. Ésszel tegyük, saját érdekeinket szem előtt tartva!

Ilyennek kell lennie egy jó főnöknek - Tulajdonságok, amikről azonnal felismered

Amikor munkahelyet választunk, a cég alapján döntünk - amikor azonban fel akarunk mondani, általában a főnök miatt tesszük. Ha azonban jó vezetőnk van, akár évekig is helyt állunk ugyanannál a vállalatnál. De ki a jó főnök? A cikkből kiderül!

Fotó: The Balance

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...