Lifestyle

Van néhány dolog, amire felmondás esetén figyelned kell

A felmondás folyamata

A felmondást mindig írásban kell bejelentenünk a munkáltató felé. Indokolni sem szükséges az okát. Bejelentjük a tényt, és attól függően, milyen más álláslehetőség van a tarsolyunkban, töltjük ki a felmondási időt, vagy próbáljuk lerövidíteni azt. A folyamatnak ez a része egyszerű, nem kell sokat gondolkodni rajta.

Nagyobb szervezeteknél, ahol működik HR (humánerőforrás) terület, megkérdezik tőlünk, miért döntöttünk a felmondás mellett, segítsük a munkájukat, adjunk visszajelzést. Mondjuk el, mit szerettünk, mivel voltunk elégedettek, de arra is lehetőségünk van, hogy megemlítsük azokat a dolgokat is, amivel nem voltunk megelégedve, zavart, rosszul éreztük magunkat miatta. Sok esetben ezen lezáró beszélgetés során jönnek elő olyan problémák, amiken sokkal előbb is lehetett volna változtatni, megoldani, ha őszintén tudtunk volna beszélni róla. Ezt mindig sajnálatos dolognak tartom, a közvetlen vezető és a HR közös felelőssége, miért csak az utolsó pillanatban ismerjük meg a problémát.

Ezen a szakmában „Kilépő interjú”-nak nevezett beszélgetés során már csak rajtunk múlik, mit, és milyen őszintén osztunk meg a HR-es kollégával, vagy a közvetlen főnökünkkel.

Fotó: LegalVision

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.