Ez nem hiányozhat a nyárból!
Gyerekkoromban sokat jártuk az erdőt, kukoricaföldeken bújócskáztunk nyaranta és babát csináltunk a pipacs szirmaiból. Lovagoltunk és tábortűznél aludtunk. A párom családja víz mellett töltötte a szünidőt. Hajnalban pecázni indultak, a Dunán tanult meg úszni és csónakázni. Boldogság megosztani a gyerekünkkel azt az élményvilágot, amiben felnőttként is elemünkben vagyunk. Némi konfliktust követően.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
És akkor most képzeljetek el engem a rekkenő hőségben a tengerparton, tokától bokáig még fehérebbre naptejezett testtel, amit homokkal hint korbácsol a szél, miközben a fiúk és anyósom kurjongatva dobják magukat a kék zselébe – ahogy ők mondják. Vagy egy korábbi jelentbe, amikor beástam magam a parti homokba olvasni, fölöttem napernyő, azon egy törölköző, amit pár percenként úgy fölkap a szél, ahogy a sárkányt, amivel átszellemülten trükközik a levegőben ő, akihez három év múlva feleségül mentem. És aki éveken át nem értette, hogy „Miért várod meg, amíg annyira fölforrósodsz, hogy aztán alig bírsz bejönni a vízbe?!” – képesek voltunk ilyeneken is összeveszni hajdanán, annyira másból jöttünk.
Mi tud adni a másik, amit én nem?
Egészen addig, amíg nem fedeztem fel az értéket abban, amit ő tud és én nem. Pontosabban, amit ő tud nyújtani a gyerekünknek ezen a téren. Mert lássuk be, én nem tanultam meg, hogy hogyan klassz a víznél létezni, és erre akkor döbbentem rá, amikor a nővéreim is kijöttek velünk a partra.
Most három tokától bokáig lenaptejezett bodit képzeljetek el a vízbe cövekelve térdig, amik hamar a part felé veszik az irányt, mert „Jéghideg ez a víz!” Miközben az anyukánk a háttérben, immár nagyszülői minőségében kurjongat, hogy „Gyertek kijjebb a gyerekekkel!” Sok mindent megértettem akkor magunkról.
Csak semmi úszógumi!
Strand, úszógumi, lángos – kábé ezek voltak meg gyerekkoromból. Érthető, hogy kicsit elveszettnek éreztem magam a Duna-parton. Főleg, hogy nem vehettem cuki úszógumit se a gyereknek! Amikor a régi vágású anyósom, aki egyébként mindig a szuperbiztonságot tartotta szem előtt is ellene érvelt, meg lettem győzve. Vagyis tanítva, hogy nem szerencsés hamis biztonságérzetet kelteni a gyerekben és a szülőkben sem a karúszókkal, úszógumikkal, mert abból több baj származhat. Jöhet a pizzaszelet meg a krokodil, ha már tud úszni!
Hozzáteszem, hogyha egy szülő több apró gyerekkel megy strandolni, megértem, ha karúszót húz rájuk. Kicsit hasonlít ez a dilemma a fára mászáshoz: felteszed a gyereket, ha nem tud fölkapaszkodni a törzsén, hogy hadd másszon tovább, vagy csak olyan magas fára másszon föl, amelyikre egyedül is tud?
A vízi szabályok
Már az úszógumiknál átengedtem „a gyermek vízi nevelését” a család másik felének. Odavoltam, amikor ennek eredményeképpen a kicsi fiam mutogatta nekem, hogy először a csuklómat vizezzem be, aztán a tarkóm, majd a hasam és „a csicsiket”, mielőtt beugrok a vízbe. Elmondták a vízi szabályokat, miszerint part-gyerek-felnőtt a sorrend a vízben, sose a gyerek van bentebb. Aki nélkülünk csak köldökig mehet be, amíg nem tud úszni. Harminc fok alatt negyed óránként ki kell jönni a vízből átmelegedni (persze nem stopperrel mérjük, de én például erre se gondoltam magamtól, amíg párszor nem sikerült „túlhűteni” a gyereket a játék hevében.) A nedves sapka és naptej/póló az én reszortom lett.
Hogyan értessük meg a kétévessel, hogy kötelező a sapka?
Először mi is eljátszottuk azt a tipikus jelenetet, hogy ráadom, ledobja, ráadom, ledobja, amikor eldöntöttem, hogy erre most rászánok tíz percet, mert tuti megőrülök, ha egész nyáron ez fog menni!
Felmutattam a napra, hogy süt. Aztán kivittem a medencéből a gyereket a tető alá, és megmutattam, hogy ott nem süt ránk a nap, ezért levehetjük a sapkát. Kitotyogtunk a napra, ahol újra föltettem a kalapom, mutattam, hogy az arcom árnyékba került. Visszaléptem vele a tető alá, ahol ismét levettem mutatva azt, hogy ott nem süt a nap.
Ilyen egyszerűen, szájbarágósan, megtapasztalósan, ahogy a kicsi is megérti. Nem egyszer és mindenkorra, de már lesz egy ilyen élménye, amit újra el lehet játszani adott helyzetben. Ráadásképpen úgy, hogy ő maga vegye fel a sapkát a napon és dobja le az árnyékban! Kevesebb alkalommal lesz rá szükség, mintha idegesen visszanyomkodnánk a fejére a sapkát.
Szabadság vs. veszély
Nem kicsi dilemma szülőként, hogy szabadságot adjunk a gyerekeinknek, de kellő biztonságot is. A lehetséges veszélyhelyzetek sora végtelen, ha csak azt látjuk a gyerek körül. Jellemzően a számunkra idegen helyzetekben eshetünk túlzásba ezen a téren. Emlékszem, amikor pár perc után apa besokallt azon, hogy a gyerekek parázsló botokkal játszottak a tábortűz mellett, „mert még baj lesz!”
Mi mindig ezt csináltuk gyerekkorunkban. Ha kicsit meg is perzselt, legközelebb tudtuk, hogy hogyan bánjunk a bottal és hogy figyelni kell a másikra is. Talán, ha kaptunk egy-egy figyelmeztetést a szülőktől, de sose ugráltak körül minket és javítgattak ki! Hiszen lehetetlen feladatra vállalkozik az a szülő, aki mindentől meg akarja óvni a gyerekét, de ügyes gyereket nevelni lehetséges.
Találkozni fog a gyerek olyan emberekkel is, akik sok esetben nem önként választott különbözőségeikben élik az életüket. Fontos útravaló a batyuban, hogy a tőlem különböző elfogadása nem egyenlő az azonosulással.
Leadfotó: 123RF.com Fotó: Fekete Imola
Oldalak
Hirdetés
