Ez az egyik legveszélyesebb kapcsolattípus: a nárcisztikus és az empata szerelme

A nárcisztikus és az empata szerelmi viszonya az egyik legmérgezőbb kapcsolattípusnak számít. A probléma az, hogy gyakran egyenesen keresik egymást, ami persze a nárcisztikusnak csak jó. De idővel minden empata eljut arra a pontra, amikor menekülne, csakhogy addigra késő. Aki nem lép ki belőle az első vörös jelzésre, azok akár évekre is benne ragadhatnak egy kihasználó, lélekölő kapcsolatban.

Az empaták pozitívan gondolkodnak, mindenkiben meglátják a jót és természetes vágyuk a gyógyítás, a segíteni akarás. Ezzel pedig sajnos sok nárcisztikus visszaélhet, akik arra vágynak, hogy szeressék, istenítsék őket és törődjenek velük. Ehhez sajnos sokszor manipulációt, mérgezést és lelki bántalmazást használnak.

Mágnesként vonzza egymást a nárcisztikus és az empata

Kezdetben olyan kapcsolatuk, mint a megtestesült álom. A nárcisztikus engedi, hogy az empata kicsit belelásson, majd rokonszenvezzen vele. Megsajnálja őt és segíteni akar neki. Azt se feledjük el, hogy az empatának hatalmas szíve van. Szeret szeretni. Hisz abban, hogy mindenkiben van jóság és képes pozitív irányba fejlődni. Hamarabb kötődni kezd a nárcisztikushoz, mintsem fordítva.Hamarabb kötődni kezd a nárcisztikushoz, mintsem fordítva, ahogy arra a Thinking Humanity is rávilágít.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

De minél több szeretetet, figyelmet, törődést ad a nárcisztikusnak, annál irányíthatóbb lesz. Már a kezdetektől fogva folyamatos visszajelzést kell adnia a nárcisztikusnak, aki azt kérdezi: „Szeretsz engem?”, „Miért szeretsz?”. Ugyanis arra van igénye, hogy fényezzék és fürdőzzön a csodálatban meg az elismerésben.

Majd jönnek a tipikus nárcisztikus taktikák, mint amilyen a gyengéd önbizalomrombolás: lehülyézi, lehúzza, túl érzékenynek titulálja a másikat. Azt akarja elérni, hogy a partnere önbizalomhiányban szenvedjen és bizonytalanná váljon. Ezek a taktikák pedig elindítják az empatát a mentális stabilitásának romlásának útján.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

leadkép: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.
Lifestyle
Sokan hajlamosak alábecsülni saját vonzerejüket. A környezetünk azonban sokszor segíthet, ha résen vagyunk.
Utazás
Az utazás többnyire olyan pluszt ad az ember életéhez, amit a hétköznapokban nincs lehetősége megtapasztalni. Ha nem tudod, mi lenne számodra a legideálisabb úti cél, olvasd el részletes utazási...
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.