Lifestyle

Íme, a legzöldebb európai városok listája: Budapest eléggé leszerepelt

A park és a víz sem elég

Amennyiben csak az európai fővárosokat nézzük, ugyancsak meglepő eredményeket láthatunk. Párizs, hiába híres parkjairól, rendelkezik a negyedik legnagyobb halálozási aránnyal a zöld területek hiánya miatt. Koppenhága a francia fővárosnál is rosszabb helyezést ért el, a második helyen szerepel, míg a legrosszabb számok Brüsszelhez kötődnek. Fontos megjegyezni, hogy a fővárosok rossz szereplése nem feltétlenül abból adódik, hogy kevés parkjuk lenne, hanem abból, hogy ezekhez nem tud mindenki egyenlő mértékben és távolságban hozzáférni.

Van egy másik faktor is, amely befolyásolja az eredményeket, ami pedig a víz. A tanulmány készítői rávilágítanak egy elsőre ellentmondásos összefüggésre is, miszerint azok a városok, amelyek vízpart mellett vannak, vagy víz van a területükön belül, nem teljesítenek olyan jól a rangsorban. Ennek egyszerű az oka: ahol víz van, ott nincs zöldterület.

A tanulmány fő mondanivalója lényegében az, hogy nem elég pár nagy parkot létesíteni a városokba, figyelni kell arra, hogy ezek egyenlő mértékben legyenek elérhetőek minden lakos számára.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Vélhetően ugyanezen ok húzódik a mögött, hogy rangsorban sajnos Budapest a lista rosszabbik végén kullog: a 12-dik legrosszabb eredményt hozta a magyar főváros.

Asztronatuták, akik sosem tértek haza az űrből. Egyesek tagadják a létezésüket, ám túl sok a terhelő bizonyíték.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...