Soha ne melegíts ételt műanyag edényben - egyenesen rémisztő, ami most kiderült ezekről a konyhai eszközökről

Mi is a pangásos szívelégtelenség?
Az említett betegség a pangásos szívelégtelenség, mely akkor alakul ki, ha a szív nem képes hatékonyan vért pumpálni az emberi szervezetbe. (A szívelégtelenség súlyos állapot, és általában nem is gyógyítható.)
A kutatók laboratóriumi patkányokat is vizsgáltak. A rágcsálókat négy csoportba sorolták. Három csoport olyan vizet kapott, mely forralási hőmérsékleten érintkezett műanyag edényekkel (1,5-15 percig), a negyedik pedig kontrollcsoportként funkcionált. Amikor eltelt három hónap, a szakemberek arra jöttek rá, hogy az első három csoportba tartozó egyedek szorongásra utaló jeleket mutattak.
A patkányok szívszövetének mikroszkopikus vizsgálata gyulladásos sejtbeszűrődést, megduzzadt mitokondriumokat és oxidatív stresszre utaló jeleket tárt fel, de átalakultak az állatok bélbaktériumai is. Sőt, az oxidatív stressz, a gyulladás és a szívizom sérülés markerei is egyértelműen magasabbak voltak, mint a kontrollcsoportban.
Lapozz, még nem értél a cikk végére!


























