Ép ésszel felfoghatatlan: elképesztő, mire kérte a vőlegényt a menyasszony, aki az esküvőig eltiltotta őt ettől az egy dologtól

Először maga a vőlegény is megdöbbent a fura kérésen, ám ennek ellenére állítólag mégis egyből igent mondott rá – egy biztos, nem sok férfi vállalná be ezt a szeretett hölgy kedvéért…

Hihetetlen elvárás súlya alatt

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Bizarr esküvői történetekből bizony nincs hiány, hiszen a nagy nap nem mindig úgy sül el, ahogyan azt a legtöbb ara tervezi. Becsúszhatnak bizonyos hibák és családi drámák, drasztikus történések, mint például hogy a vőlegény épp az esküvőjük előtti napon hagyja el a menyasszonyt, vagy egy másik házasodni készülő férfi húga épp a nagy napon tesz váratlan bejelentést, amiért a menyasszony aztán persze őrjöng. Ám nem mindig csak rossz dolgok történnek: vannak szerencsés párok, akiknek pont hogy minden a tervek szerint alakul, és happy end lesz a nap vége – remek példa erre Rhalyn Murphy története is, akinek elmondása szerint olyan volt az esküvője imádott kedvesével, mint egy Disney mese, és ez bizony csak a vőlegényen múlt, aki teljesítette a menyasszony nem mindennapi kérését, ami egy tiltás is volt egyben…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.