Lifestyle

Az oltárnál álltak, amikor faképnél hagyta a nő a vőlegényét - megvolt az oka

A menyasszony az utolsó pillanatban gondolta meg magát.

Füstbe ment esküvő

Azt mondják, az esküvő minden ember életében az egyik legszebb nap, ám egy fiatal nő tett róla, hogy a sajátja inkább egy botrány miatt legyen emlékezetes. A következő történet - amit a Reddit nevű internetes fórumon osztott meg az illetékes - főszereplője a 27 éves Angela, aki eljutott ugyan az oltárig, de a boldogító igent már nem tudta kimondani. A lány az utolsó pillanatban faképnél hagyta vőlegényét, a ceremónia pedig füstbe ment. Persze nem hisztiről volt szó, a csajnak nyomós oka volt a döntésére - olyan, amire senki nem számított, és ami alaposan meglepte a vendégeket, hát még a párját.

A legjobb barát

A sztori lényege, hogy a lány mindig nagyon jóban volt a vőlegény, Tom legjobb barátjával - olyannyira, hogy mint utólag kiderült, szerelmesek voltak egymásba. Angela azonban tagadta a valódi érzéseit, mondván, hogy nem bánthatja meg párját, így elnyomta azokat - egészen addig a pontig, amíg Jeff (a szóban forgó barát és nem mellesleg a vőlegény esküvői tanúja) bele nem nézett az oltárnál Angela szemébe és még mielőtt a menyasszony kimondta volna az igent, leolvasta Jeff szájáról, hogy "szeretlek. Ennek a nő nem tudott ellenállni és képtelen volt befejezni a szertartást. Bocsánatot kért a násznéptől, Tomtól és a családjától, akik semmit nem sejtettek az egészből.

Boldogan élnek

Angela egyébként azóta elrendezte a viszonyt exvőlegényével, valamint boldog párkapcsolatban él Jeffel. Tom bizalmát mindketten elveszítették, de ennek ellenére úgy gondolták, hogy ha már tönkretették az esküvőt, legyen értelme és ne fogják vissza magukat egymást illetően. Belevágtak, ezek szerint megérte kockáztatni.

Fotó, leadfotó: 123rf; forrás: Reddit

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...