Lifestyle

Rengeteget vesztett Elon Musk a halálos Tesla-baleset miatt

Nagyot esett a Tesla részvénye a két emberéletet követelő autóbaleset után, de Elon Musk – aki a végsőkig kiáll a saját igaza mellett, miszerint nem az önvezető autó volt a hibás – saját vagyona is milliárdokkal lett kevesebb.

Sok pénzt vesztett, de a negatív pr még nagyobb probléma lehet

Múlt szombaton történt az a baleset az amerikai Texas államban, amelyben az autó mindkét utasa meghalt, amikor egy 2019-es Tesla Model S egy kanyarban lesodródott az útról, fának ütközött és kigyulladt. Jelenleg is folyik a nyomozás, a hatóságok előzetes vizsgálatai azonban azt állapították meg, hogy az autót senki nem vezette, ugyanis egyik utast sem a volán mögött találták meg.

Emiatt a hírek sokáig a Tesla önvezető szoftverét emlegették a baleset egyik lehetséges okozójaként, aminek hatása a tőzsdén is megmutatkozott: a Forbes arról ír, hogy voltak pillanatok, amikor a pénteki 750 dolláros magaslatból a részvényár hétfőn 691 dolláros mélységbe zuhant a NASDAQ-on. Jelentősen csökkent Elon Musk vagyona is, aki a jelenlegi becslések szerint még így is a világ harmadik leggazdagabb embere.

Az esetet követően megszólalt Elon Musk is, aki korábban már többször kifejezte nemtetszését azzal kapcsolatosan, hogy egy-egy Tesla baleset aránytalanul nagy hírverést kap a médiában. Twitteren azt írta, az eddig helyreállított adatnaplók azt mutatják, hogy az Autopilot nem volt bekapcsolva a járműben, sőt abban az utcában, ahol a baleset történt, nincsenek felfestve a sávot jelölő útburkolati jelek sem, amelyek a sztenderd Autopilot bekapcsolásához elkerülhetetlenek.

Ennek ellenére a baleset után újra felerősödtek a Tesla önvezető funkciójának szkeptikusai is, nem teljesen oktalanul. A félautomata vezetési rendszer által okozott több baleset miatt az amerikai Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Igazgatósága (NHTSA) több mint két tucat vizsgálatot is indított, és tegnapi bejelentése szerint a hétvégi texasi karambolt is felveszi a listájára.

A Tesla jelenleg az önvezető rendszereit Autopilot és FSD (Full Self-Driving, a Tesla önvezető szoftvere) néven értékesíti. Viszont egyik rendszer sem képes az autókat minden vezetési körülmény között irányítani, és mindkét rendszer leírása tájékoztatja a vezetőt, hogy „aktív felügyelet” mellett használja őket.

Az Autopilot most már a Tesla járművek alapfelszereltségébe tartozik, de messze van a tökéletestől, hiszen nem minden esetben képes azonosítani a sávok felfestéseit, például a kerékpár út jelzőivel is össze tudja őket keverni.

1985 óta megállíthatatlanul melegszik a Föld légköre, a klímaváltozás lassan visszafordíthatatlan lesz, ennek ellenére nem változtatunk életmódunkon – erre figyelmeztetnek a Föld napja alkalmából klímavédelmi szervezetek. Április 22-e több mint félévszázada a Föld napja.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.