Mindenképp tedd meg ezt az egy dolgot, mielőtt tömegbe mentek a gyerekkel - az élete múlhat rajta

Minden szülő egyik legnagyobb rémálma, hogy egy nagy tömegben sétálva egyszer csak eltűnik a gyermeke. Van viszont egy potenciálisan életmentő trükk, amit mindenképp érdemes bevetni, hiszen nemcsak a lelki békénket szolgálja, de a bajban is valódi segítséggel bír.

Életmentő trükk

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Ha anyaként akár csak egyszer is szem elől vesztetted a gyermekedet, miközben házon kívül voltatok, ismerős lehet az a vérfagyasztó pánik, amit átéltél. Előfordulhat, hogy csak néhány pillanatra kerül ki a látóteredből, de sajnos az is megeshet, hogy egy nagyobb tömegben járkálva elveszítitek egymást. Ne adj Isten eltűnik a gyerkőc, mi az első dolgod? Jelented a biztonságiaknak, külterületen pedig a rendőrségnek! Ilyenkor a legelső kérdésük általában az a hatóságoknak, hogy milyen ruhát viselt a gyermek, különösen ügyelve a részletekre, hiszen azok tudnak igazi segítséget adni a keresésben. A legtöbben a kezdeti sokk miatt ilyenkor megszólalni sem tudnak, nemhogy mintákat és formákat felidézni. Ekkor lehet szükséged a Reddit fórumán terjedő trükkre, amely segítséget nyújthat az eltűnt gyerkőc mielőbbi azonosításában. Miről van szó pontosan? Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Várkonyi Andrea elárulta, hogy nem olvasta el a Mészáros Lőrinccel kötött házassági szerződését. Egy ügyvéd szerint ennek komoly jogi következményei lehetnek.
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.