Egy kocsmában is elfogadták a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, egy olvasónk leplezte le a dolgot

A magyar ember leleményes, és beindult a trükközés
A NAV külön tájékoztatót adott ki arról, hogyan kell felkészíteni a pénztárgépeket az utalvány elfogadására.
A postai küldemény 3 darab 5000 forintos, 3 darab 3000 forintos, 2 darab 2000 forintos és 2 darab 1000 forintos, azaz összesen 30 000 forint értékű utalványt tartalmazott.
Kocsmák tehát kifejezetten nem fogadhatnák el az utalványt, de az egyik olvasónk számolt be róla, hogy az ő kistelepülésén ez másként működik, mert a pultnál lehet alkoholt venni az élelmiszer-utalvánnyal.
„Magam is meglepődtem, de hát ez egy illegális kiskapu. A pultos elfogadja, aztán ő magas vásárolja le. Gondolom több kistelepülésen is megoldhatják így a dolgot” – számolt be róla Éva.
Volt példa arra, hogy egy nyugdíjas bort akart venni, de a szupermarketben rögtön szóltak is neki, hogy azt tegye külön, mert az élelmiszer-utalvánnyal nem fizetheti ki. Van azonban kocsma, ami megtalálta a kiskaput erre. A dolog persze illegális, megütheti a bokáját, akit nyakon csípnek ilyennel.

























