Lifestyle

Rájött, hogy egyszerre két nővel csalja a vőlegénye: az évszázad legdurvább bosszúját eszelte ki a dühös menyasszony

A nő akkor sem szólt egy szót sem, amikor szerelme bejelentette, hogy visszaülne az iskolapadba, és újabb egyetemi tanulmányokba kezdene. A jegyespár voltaképpen a menyasszony keresetéből élt - persze csak addig, amíg fény nem derült a megcsalásra.

Csak egyvalami éltette: a bosszú gondolata

Egyszerre megrázó és szórakoztató igaz históriáról adott hírt a Mirror. Hősnője egy fiatal hölgy, aki hosszú évek óta élt boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban a szerelmével. Románcuk olyannyira komolyra fordult, hogy már az esküvőt tervezgették, amikor hirtelen kiderült, hogy a férfi titokban két másik nővel is összeszűrte a levet. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a jegyespár már hosszú ideje a menyasszony keresetéből élt, a vőlegény ugyanis úgy döntött, hogy visszaül az iskolapadba, s minden idejét egyetemi tanulmányainak szenteli. Igen ám, de nagy igyekezetében véletlenül kikezdett egyik oktatójának asszisztensével, és - mintha ez még nem volna elegendő vétek - ezzel párhuzamosan szeretői viszonyba bonyolódott az egyik legjobb barátja szerelmével (!) is. A csalódott menyasszony úgy döntött, mindezt nem hagyja annyiban: zseniális bosszút állt a hűtlen férfin. Ha érdekelnek a bombasztikus revans részletei, lapozd fel galériánkat!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A nőt már csak azért is felkészületlenül érte a felismerés, mert ebben az időszakban férjével épp gyermekáldás előtt álltak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.