Lifestyle

Ők kapnak idén kitüntetéseket a CineFesten, Jankovics Marcell emléke előtt is tisztelegnek

"Gyerekként arról álmodoztam, hogy olimpiai bajnok leszek"

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a 2021-es Európai mozi nagykövete-díjjal tiszteleg Daniel Olbrychski előtt. "Gyerekként arról álmodoztam, hogy olimpiai bajnok leszek. Vívtam, lovagoltam, de éppoly szívesen hegedültem és táncoltam is. És ha valaki egyszerre mindent akar csinálni, az nem lehet más, mint színész." - nyilatkozta Daniel Olbrychski, a lengyel filmművészet egyik legismertebb arca. Olbrychski húszéves kora, 1965 óta játszik főleg lengyel és európai filmekben, de milliók láthatták, Angelina Jolie partnereként, a Salt ügynökben is. Az Oscar-díjas Andrzej Wajda emblematikus színésze, a rendezőóriás majd minden filmjében Olbrychski játszik. Együttműködésük világszerte emlékezetes alkotásai többet között: A légió, Minden eladó, Tájkép csata után, Nyírfaliget, Menyegző, Pan Tadeusz. Olbrychski Jancsó Miklós több filmjében is szerepelt, de ő játszotta az egyik főszerepet, az Oscar-díjjal és Arany Pálmával is kitüntetett, A bádogdob c. kultfilmben is. Kora legnagyobb színészeivel dolgozott együtt: Fanny Ardant-tól Hanna Schygulláig, Jeanne Moreau-tól Julia Ormondig. A CineFesten Andrzej Wajdával közös csúcsteljesítményük, az 1976-ban Oscar-díjra jelölt káprázatos eposz, Az ígéret földje kerül bemutatásra.

A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a nagyjátékfilmes versenyprogram zsűri tagjai dr. Kollarik Tamás, dr. Kucsera Tamás Gergely, Nagy Dénes és Tomáš Pavlíček, a zsűri elnöke Tony Gatlif.

Fotó: Kubik Elvira
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekesnő a TV2 Mintaapák című sorozatában csillogtathatta meg színésznői képességeit. Pechjére azonban szinte rögtön egy ágyjelenettel kezdődött számára a forgatás, és bár a munka zökkenőmentesen zajlott, a híresség később elárulta, nem repesett az örömtől, amikor gyakorlatilag egy "vadidegen" (Makranczi Zalán színművész) karjaiba kellett ugrania.

Leadfotó: Kubik Elvira

Oldalak

Lifestyle
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...