Lifestyle

Most derült ki: horribilis mértékű volt az infláció szeptemberben, és ez valószínűleg csupán a kezdet

A szeptember havi infláció több mint felét az élelmiszerek, valamint a szabályozott árú termékek és szolgáltatások drágulása magyarázza. A feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció havi emelkedése mérséklődött az augusztusi átárazást követően

Elképesztő élelmiszerár-növekedés

Az átfogó inflációs mutató az augusztusi éves indexhez képest 4,5 százalékponttal emelkedett, az éves maginfláció 20,7 százalékos volt, ami 1,7 százalékponttal magasabb az előző havinál.

Az infláció 4,5 százalékpontos szeptemberi emelkedésének mintegy 85 százalékát két termékkör adja: a szabályozott árak 2,8 százalékponttal, az élelmiszerek 1,0 százalékponttal járultak hozzá a fogyasztóiár-index gyorsulásához.

A szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai augusztushoz képest 22,4 százalékkal emelkedtek, így a termékkör éves árváltozása 24,2 százalék. A jelentős emelkedés döntő része a lakossági rezsiárak módosításához kapcsolódik (gáz és áram árak), ugyanakkor a tankönyvek, az iskolai, az óvodai, bölcsődei étkezés, illetve a parkolási díjak is drágultak - írja az MTI.

Az élelmiszerek inflációja 38,6 százalékra emelkedett, augusztushoz képest az élelmiszerek árai 3,8 százalékkal nőttek. A feldolgozatlan élelmiszerek esetében az áremelkedés széles körben jellemző volt, amit részben az Európát sújtó aszály magyarázhatott. A feldolgozott élelmiszerek körében az árak növekedése elsősorban a tej, a tejtermékek és a kenyér árváltozásához kapcsolódott.

A maginfláció előző hónaphoz képest mutatott 1,7 százalékpontnyi növekedéséhez legnagyobb mértékben - 0,9 százalékponttal - a feldolgozott élelmiszerek járultak hozzá - emelte ki az elemzés.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása 1,7 százalék volt, azaz mérséklődött augusztus óta, de továbbra is jelentősen meghaladja az elmúlt évek átlagát.

A piaci folyamatokat jobban tükröző, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció havi emelkedése 1,1 százalékra mérséklődött az augusztusi 1,7 százalékos átárazást követően, vagyis ennél a termékcsoportnál az inflációs folyamatok mérséklődése tapasztalható - hívta fel a figyelmet elemzésében a jegybank.

Fotó: 123rf

A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest - közölte a Vajda-Papír Kft. az MTI-vel, hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Magyarország kis túlzással a tehetségkutatók hazája, ám egy nemrég feltűnt érdekes videó bebizonyítja, hogy napjaink legelismertebb és legsikeresebb hazai énekesei szinte mind éppen ezekből a...
Sztárok
Alig néhány héttel azután, hogy hivatalosan is lezárult a válása, Tobey Maguire egészen rendkívüli szerepet vállalt volt felesége, Jennifer Meyer esküvőjén. A Pókember-filmek 51 éves sztárja...
Sztárok
Még soha nem fordult elő Az Árulók történetében, hogy az ártatlanok egymás után három gyilkost is leleplezzenek: Katz Dávid és Lola után ezúttal Kováts Dávidnak kellett távoznia a kastélyból.
Sztárok
Péterfy-Novák Éva írónő Pedig szerethettelek volna címmel jelentette meg a legújabb regényét, amely a testvérek közötti ellenségeskedésről, a családi kapcsolatok elmérgesedéséről és a testvérek...
Lifestyle
Kíváncsi vagy, mit tartogatnak a csillagok a következő napokban romantika terén? Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
Az euróövezeti csatlakozás felé vezető úton Magyarországnak búcsút kell mondania a termelékenységtől elszakadó, kétszámjegyű béremelésektől, mert a nominális stabilitás és az alacsony infláció...