Már érett az avokádó, de még nem akarod elfogyasztani? Ezzel a trükkel sokkal lassabban barnul majd be az ízletes gyümölcs

Ha így tárolod az avokádót, nem kell többé attól félned, hogy idő előtt megromlik majd.

Igazi szupergyümölcs

Az avokádó hazánkban is évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, nem véletlenül: ahogyan a Házipatika is írja, ez egy olyan univerzális növény, amely gyümölcs, zöldség és gyógynövény is egyben, rendkívül finom, nem mellesleg számtalan jótékony hatása van egészségünkre nézve is. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, vitamintartalma miatt pedig kiváló antioxidáns: fogyaszthatjuk önmagában, pici sóval és borssal meghintve, de krémnek kikeverve remek kence is lehet, amit a reggeli pirítósunkra kenhetünk. A legtöbben tojás mellé fogyasztják és salátába téve is isteni finom, de szusiba tekerve szintén mennyei – egyetlen hátránya az, hogy hamar bebarnul és megromlik, úgy pedig már nem olyan ínycsiklandozó, mint egészséges, hibátlan állapotában. Egy élelmiszer-szakértő azonban most megosztott egy tippet, hogyan tárolhatjuk akár két hétig is a teljesen érett avokádót úgy, hogy az ne barnuljon be – galériánkat átlapozva te is megismerheted a pofonegyszerű trükköt!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Néhány egyszerű szabályt betartva a banán barnulása könnyen lassítható.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.