Lifestyle

Árulkodó: íme az 5 jel, hogy egyáltalán nem illesz össze a pároddal!

Rátok illik?

Árulkodó

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a hirtelen jött szerelemnek köszönhetően nem figyelünk azokra a jelekre, amelyeknek köszönhetően hamarabb is rájöhetnénk, nem biztos, hogy jó lóra tettünk. Azt, hogy rosszul választottunk, sajnos sokszor csak későn látjuk be - írja a TWN.hu. Eltelik néhány hónap, és úgy érezzük magunkat, mintha a párunk nem az az ember lenne, akit megismertünk. Eleinte magunk sem tudjuk megmagyarázni, miért érezzük ezt, majd szép lassan kikristályosodik minden, és egyre csak nő a lista, amelyen az érvek sorakoznak. Most megmutatjuk azt az 5 jelet, amit ha észreveszünk a kapcsolatunkban, jobb, ha menekünk.

1. Más az értékrendetek

Persze nem kell, hogy mindenben ugyanolyanok legyetek, de ha nem egyezik az értékrendetek alapvető dolgokról, feleslegesen raboljátok egymás idejét. Mi van, ha te már évek óta az anyaságról álmodozol, ő pedig egyáltalán nem akar gyereket? Vagy ha például poligám életet szeretne élni, te viszont egy partner mellett keresed a boldogságod? Az ilyen eseteket felesleges sokáig elnyújtani.

2. Magától értetődőnek veszi, hogy vele vagy

Fontos, hogy kialakuljon a kölcsönös biztonság érzete, hogy mindketten tudjátok, számíthattok egymásra, azonban ügyelj rá, hogy ne essetek át a ló túlsó oldalára. Ha a barátod számára evidens, hogy mindenben mellette állsz, előfordulhat, hogy úgy érzi majd, nem kell több erőfeszítést tennie, elengedheti magát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

3. Nem tisztel téged

A tiszteletlenség rengeteg módon megmutatkozhat: lehetséges, hogy "csak" nem érdekli a véleményed, nem ad a szavadra, de az is előfordulhat, hogy érzelmi boxzsáknak használ majd a saját lelki gondjai miatt. Figyelj rá, hogyan nevez, mond-e rád bántó dolgokat, ha ingerült.

4. Nem érdekli, mire vágysz érzelmileg vagy szexuálisan

Te mindent megteszel, hogy mosolyt csalj a szerelmed arcára és a lehető legboldogabbnak lásd őt, de ez fordítva nincs így? Nem kérdezi meg, mire vágysz, csak mindig a saját vágyainak rendel alá? Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod, még most lépj ki ebből a kapcsolatból!

5. Igényli, de nem viszonozza a törődést

Természetes emberi igényünk, hogy szeretünk szeretve lenni, azonban akkor a legszebb egy kapcsolat, ha az adok-kapok elve ténylegesen megvalósul. Te mindig lesed a kívánságait, de ő is beállít hozzád egy adag teával és forró húslevessel, ha megfázol?

Címlapfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...