Lifestyle

Ők a legújabb Jászai Mari-díjas színészek – Állami kitüntetéseket adtak át március 15. alkalmából

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából ezúttal is azok kapnak díjat, akik teljesítményükkel hozzátettek a magyar örökséghez – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a művészeti és egészségügyi díjak csütörtöki átadóján Budapesten.

Művészeti és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós

A magyar hagyományok mindig emberközpontúak, és mindig léteztek azok az emberek, akik előre vitték a rendszer kultúráját, ápolták hagyományait, fejlesztették jogrendszerét és a tudományágakat, maradandót alkottak” – hangsúlyozta Kásler Miklós a március 15-i díjak csütörtöki átadóján. Kemelte: most is azok kapnak díjat, akik teljesítményükkel, szorgalmukkal és munkájukkal hozzátettek a magyar örökséghez. „A kormány ezt a teljesítményt díjazza, a magyar nemzet nevében pedig köszönetet mondunk önöknek” – fogalmazott a miniszter, aki a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen Latorcai Csabával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkárával együtt adta át az elismeréseket.

Mint Kásler Miklós rámutatott, nemzeti ünnepeink beépültek kollektív tudatunkban, nemzeti identitásunk részét képezik. „Mást ünneplünk március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án. Jelentősége van annak, hogy a sok munkát melyik állami ünnepen ismerjük el és köszönjük meg” – mondta a miniszter, aki március 15-ét a reformkor rendkívül fontos mozzanatának nevezte.

Kiemelte, hogy a reformkor gyűjtötte a nagy kvalitású embereket. Csokonai Vitéz Mihály az érzések felé nyitotta ki a magyar irodalmat, Vörösmarty Mihály a klasszikus verselést magyar verseléssel váltotta fel, majd jött Petőfi Sándor, Arany János, Eötvös József, Jókai Mór és a többiek. A zenében megjelent Liszt és Erkel Ferenc. A politika területén is zseniális államférfiak tűntek fel Kölcsey Ferenctől Széchenyi Istvánon át Kossuth Lajosig és Deák Ferencig.

Ez volt az a korszak, amelynek az irodalmi, kulturális alkotásai messze túlélték az időszakot, irányt szabtak a jövőre nézve is – hangsúlyozta Kásler Miklós, hozzátéve, hogy a tudomány területén is megjelentek a nagy alkotók: Markusovszky Lajos orvos, honvédorvos, a modern magyar egészségügyi oktatás megszervezője, Schwartzer Ferenc, a magyar tudományos elmekórtan megalapítója és Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, aki felismerte a gyermekágyi láz forrását.

A csütörtöki ünnepségen a március 15. alkalmából adományozott Jászai Mari-díjat, Harangozó Gyula-díjat, Hortobágyi Károly-díjat, Sára Sándor-díjat, Balázs Béla-díjat, Máté Péter-díjat, Liszt Ferenc-díjat, Erkel Ferenc-díjat, Szabolcsi Bence-díjat, Gérecz Attila-díjat, József Attila-díjat, Herczeg Ferenc-díjat, Munkácsy Mihály-díjat, Ferenczy Noémi-díjat, Németh Lajos-díjat, Balogh Rudolf-díjat, Táncsics Mihály-díjat, Pro Cultura Hungarica-díjat, Pro Sanitate-díjat, Batthyány-Strattmann László-díjat, Semmelweis Ignác-díjat és Miniszteri Elismerő Oklevelet adták át.

Lapozz! A következő oldalon eláruljuk, kik az idei díjazottak.

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.