"A világ legaggodalmaskodóbb és legharciasabb anyukája leszek." - Interjú Kőváry Anettel

Önmagunk megtalálása után jöhet csak az igaz szerelem. Milyen tanácsod van a szingliknek, a Vandához hasonló lányoknak, akik kicsit görcsösen vágynak a dolgokra?

Szerintem a hit nagyon fontos. Egyik barátnőm mondta nagyon szépen, hogy hinnünk kell a jó sorsunkban, hogy úgyis azt kapjuk, ami jár nekünk. Megfeszülhetünk, mert ha nekünk az van megírva, hogy 2017-ben találkozunk az igazival, sürgethetjük az időt, akkor sem fog korábban megtörténni. Hinnünk kell önmagunkban és a sorsban. Mindegy hogy Istenben, Buddhában vagy miben hiszünk, a magasabb erőkben kell bíznunk, azokban, akik tudják, hogy nekünk mi jár. A vonzás törvényében is hiszek, nálam működik.

Vanda szerelme végig az orra előtt volt, nálatok ez, hogy volt a való életben?

Pont így. Mi is régóta ismertük egymást a szerelmemmel, de soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer egy pár leszünk. Rengetegszer van még ma is, hogy csak úgy feleszmélünk: ,,Úristen, mi itt vagyunk együtt! Mi egy pár, egy család vagyunk!” Ez is mutatja, hogy ha két ember egymásnak teremtetett, akkor bármennyi idő eltelhet, előbb-utóbb úgyis össze fognak valahogy gabalyodni.

A könyv címe is utal rá, hogy a rettegett 30 sokaknál egy vízválasztó. Te miben látod a fiatalság és boldogság kulcsát?

30 évesen elmúlik a hamvas fiatalság, elkezd kicsit szélesedni a csípő, a fenék, gyorsabban felrakodik a zsír, ez összetéveszthetetlen jele annak, hogy egy nő egy korszak végéhez érkezett. Amikor egy nő betölti a 18-at, akkor pont ellenkezőleg érez: boldog, hogy formás nő lehet, hogy fiatal felnőtt, akit egyre inkább megnéznek a férfiak. Aztán 30 körül beköszönt a pánik, hogy jajistenem, elmúlt a fiatalság, mindjárt itt a 40. Iszonyatosan kétségbe estem, aztán lassacskán megtanultam az egyik legnehezebb dolgot az életben: az elfogadást.

Így pedig a legjobb időszaka lett az életemnek a 30. évem, baromi jól éreztem magam a bőrömben, elégedett voltam, jó érzés volt, hogy nő vagyok, nem vagyok kislány, tizenéves, huszonéves, aki kicsit bizonytalan személyiség. Ugyanolyan, mint az érettségi, előtte az ember izgul, utána meg azt kívánja, bárcsak minden próbatétel ilyen lenne. A fiatalság kulcsát hülyeség keresni, mert az idő múlása senkit nem kímél. Viszont sokszor észreveszem magamon, hogy ugyanaz a lüke csaj vagyok a fejemben, aki például középiskolás koromban voltam, és ez marha jó érzés. A boldogság már megint más, de erről meg órákat tudnék beszélni. Hogy ez nem csak úgy jön, megérkezik, aztán örökkön-örökké az ember életében marad. Vannak boldog pillanatok, hosszabbak-rövidebbek, amiket meg kell becsülni és a lehető legmélyebben megélni. És persze elfogadni, hogy ezek a momentumok elmúlnak, de jönnek majd újak. Ebből is látszik, milyen nagy szerepe van az elfogadásnak az életünkben!

Házasságra visszatérve, tervezitek?

Nem titok, a párom minden nap megkérdezi, hogy lennék-e a felesége és én minden nap elmondom, hogy szívesen, ám az esküvővel megvárjuk, hogy ne legyek pocakos.

Kivel találkoznál szívesen? Lehet élő, holt, létező és fikcionális karakter is!

De utálom ezt a kérdés… Nagyon nehéz válaszolni... Talán Istennel, vele nagyon beszélgetnék, hogy hogyan tud mindenre figyelni, hogy van ez az egész. Kíváncsi lennék, hogy mi alapján kapják az emberek azt, amit kapnak. Mi alapján nehezebb vagy könnyebb valakinek? Vele hosszasan el tudnék beszélgetni. Meg Kiss Tibivel a Quimbyből. Nagyon nagy példakép ő nekem. Egy hús-vér ember, aki igazán „készen”, „egyben” van.

Anyasággal kapcsolatban kitől kérdeznél vagy kérnél tanácsokat?

Nagyon szerencsés vagyok, csupa újdonsült anyuka vesz körül. A legjobb barátnőmnek május végén, a tesómnak március végén született kisbabája. Kézenfekvő, hogy minden problémával hozzájuk fordulok.

Fotók: Gelner Loránd/Ulpius-ház Kiadó, Nánási Pál