Lifestyle

Segítség a gazdi nélkül élő állatoknak

A legtöbb négylábú gondos és szerető gazdival él együtt, megfelelő mennyiségű táplálékot, törődést és szeretet kapva. Vannak azonban olyan társállatok, akiknek kevésbé szép élet jutott, az utcáról, árokpartról kerültek védettebb körülmények közé, s most menhelyen élnek, örökbefogadásra várva – róluk gondoskodik a nagy élelmiszerlánc, illetve az Országos Állatvédőrség Alapítvány akciója, mely során állatvédő szervezetekkel karöltve állateledel-gyűjtést rendeznek a nagy áruházlánc üzleteiben.

A legkisebb segítség is nagy segítség!

A Mancs a bajban! állateledel-gyűjtő akciót immár harmadik esztendeje szervezi meg a hazai üzletlánc az Országos Állatvédőrség Alapítvány szakmai koordinálásával annak érekében, hogy ráirányítsa a figyelmet a felelős állattartásra, a nehéz helyzetben lévő négylábúak sorsára, s a velük törődő civil szervezetek munkájának fontosságára. A kezdeményezés során száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket gyűjtenek a menhelyeken élő kutyák és macskák ellátásához. Akár egy konzervdoboznyi étel is nagy segítséget jelenthet egy gazdira váró kisállatnak.

Az összefogás nyertesei: a kisállatok!

A leadott adományok azért is jelentenek óriási segítséget a menhelyeknek, mert így több anyagi forrásuk marad orvosi ellátásra és telepfejlesztésre. Amikor vásárolni mész, Te is tegyél a kosaradba, bevásárlókocsidba adományt, amellyel egy kis jószágról gondoskodhatsz, aki akár a tiéd is lehetne.

Kösd össze a kellemest a hasznossal!

A hétvégi bevásárlást akár össze is kötheted a jótékony kezdeményezéssel! Május 13-án, szombaton és 14-én, vasárnap 10-16 óra között országszerte valamennyi INTERSPAR áruházban, több mint harminc állatvédő szervezet aktivistája fogadja az adományokat a kasszazónák közelében.

Írd fel ezt a teendőt is a bevásárlólistádra!

Az akció részleteiről és az adománygyűjtés eredményéről a https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban linken olvashatsz még többet. Ezen az oldalon bővebb információt kaphatsz a programban részvevő állatvédelmi szervezetekről, de tájékozódhatsz a gyűjtésben részt vevő budapesti és vidéki áruházak elérhetőségéről is.

leadfotó:123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
Salvador Dalí nemcsak a szürrealizmus egyik legismertebb alakja volt, hanem különös szokásairól is híressé vált. Az alvás és ébrenlét határán töltött néhány pillanatot állítólag tudatosan használta...
Lifestyle
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...