Lifestyle

A bor lesz az új diétás ital?

Eljött az idő, hogy a „tisztító” levek és a teák helyett a poharunkat vörösborral töltsük meg, ugyanis a tudósok szerint a szőlőből készült kiváló nedű fogyasztása hasznos lehet a hízással szemben. Tényleg így lenne?

Azt már biztosan tudjuk, hogy a bor kedvező hatást gyakorol a szervezetünkre, és segít megelőzni egyes betegségek kialakulását, de hogy még fogyaszt is? A kutatók szerint igen! A bizonyíték egy megfigyelésen alapszik: 13 év alatt közel 20ezer normál testsúlyú nőt figyeltek meg. Azok a hölgyek, akik naponta elfogyasztottak egy-két pohár vörösbort, az elhízásra 30 %-kal kevesebb esélyt mutattak, mint azok a társaik, akik nem ittak. Ez a bor antioxidáns tartalmának köszönhető, mely csökkenti a vérnyomást és a koleszterin szintet. Emellett beindítja szervezetet és serkenti az anyagcserét is.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Az alkohol hőtermelést okoz, mely előidézi a kalóriaégetést, ez abban is megnyilvánulhat, hogy kipirul az arcunk. A tanulmány még azt is kimutatta, hogy azok a nők, akik mértékkel fogyasztottak alkoholt, kevesebbet ettek. A tudósok nem tudtak magyarázatot adni, arra, hogy miért fogyasztottak kevesebb ételt, de lehetségesnek tartják, hogy azért, mert miközben italukat kortyolgatják, lelassítanak, jobban odafigyelnek az étel és az ital zamatára.

Ha összesítjük a tényezőket, a bor csökkenti a kalória bevitelt, miközben testünk energiát éget el. A legkedvezőbb hatást akkor érhetjük el, ha jó minőségű, lehetőleg tölgyfahordóban érlelt, száraz vörösbort fogyasztunk. Mivel Magyarország híres a borvidékeiről, így nem kell messzire mennünk, ha igazán kiváló minőségre vágyunk, a legjobb, ha helyben kóstoljuk meg őket, és minél több helyet bejárunk. Viszont arra a kutatók külön felhívták a figyelmünket, hogy semmiképpen se helyettesítsük az ételt borral, ugyanis így a szervezetünk nem kapja meg a szükséges tápanyagokat. Az ideális napi bevitel 1-2 dl a nők számára, a férfiaknak pedig 2-3 dl.

Akármennyire is egészséges ital a bor, mértékletesen fogyasszuk, napi egy-két pohárnál ne igyunk többet belőle. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a túlzott alkoholfogyasztás súlyos problémákhoz vezethet, törekedjük az egészséges étrend kialakítására és mozogjunk rendszeresen.
 

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.