5 jel, hogy nárcisztikus családban nőttél fel

Nehezen hozol meg döntéseket és kevés az önbizalmad? Sokszor saját magadat hibáztatod olyan dolgokért, amikről nem te tehetsz? Ha igennel válaszoltál ezekre a kérdésekre, nagy valószínűséggel téged is nárcisztikus szülők neveltek fel. Az ilyen típusú famíliákban az anyukák és apukák általában szigorúak, másokat okolnak a hibáikért és elérik a gyermekeiknél, hogy rosszul érezzék magukat, ha nem azt teszik, amit elvárnak tőlük. Úgy gondoljuk, fontos, hogy felismerjük az erre utaló jeleket, mert a probléma hátterének megértésével elindulhat a gyógyulás folyamata.

Sosem érzed elég jónak magad

A nárcisztikus személyiségek úgy gondolják, ők a legfontosabbak a világon, így a gyerekeiktől is azt várják, hogy folyamatosan ezt éreztessék velük. Gyerekként csak arra vágyunk, hogy elnyerjük a szüleink feltétlen szeretetét, de egy ilyen helyzetben a szülő konkrét feltételhez köti a szeretetet és odaadást, ez pedig meglehetősen egészségtelen önképet alakíthat ki egy fiatal lélekben. Egy véget nem érő körben találhatja a magát a gyerek, hiszen mindent megtesz annak érdekében, hogy szeressék és bár átmenetileg mindig működik, egy idő után újra kell kezdenie. Ilyen szülőknél jellemző, hogy folyamatosan kritizálják a gyereküket, ha nem képesek valamit pontosan úgy csinálni, ahogy mondták neki. Vagy talán mégis, de az eredménnyel és mások reakciójával mégsem elégednek meg. Ez az érzést – hogy soha nem vagy elég jó – a gyerekek tovább viszik a felnőttkorba is és később hatással lesz a kapcsolataikra és az önbecsülésükre.

Apa leszidja a fiát a kanapén ülve nárcisztikus

Félsz kimondani a véleményedet

Ha a gyerek véleménye nem egyezik a szüleiével várhatóan agresszióba ütközik és büntetést szabnak ki rá. Hiába háborodik fel a rossz bánásmódon, ezzel csak azt éri el, hogy további szeretetet vonnak meg tőle. Ezek a gyerekek felnőtt korukban nem mernek majd felszólalni, vagy kiállni az igazukért. Sőt, gyakran az is előfordul, hogy a fiatalok felnőttként társfüggő kapcsolatokban kerülnek, hiszen ezt tapasztalták otthon is. Nehéz lesz olyan párt választani, aki teljesen más, mint amit gyerekként folyamatosan tapasztalt.

Lapozz, a többi jel a következő oldalon olvasható!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Ebben az időszakban minden a sütőtökről és a testet-lelket melengető italokról szól, így nem csoda, hogy a pumpkin spice latte, vagyis a fűszeres sütőtök latte az évszak kedvenc itala.
Sztárok
A mindig divatos Sarah Jessica Parker a hatvanhoz közeledve is képes túlszárnyalnia önmagát, ezzel bebizonyítva, hogy az életkor valóban csak egy szám.