Ez a 3 csillagjegy küzd a legtöbb fóbiával – Te is köztük vagy?

Halak

Az állatöv legérzékenyebb jegyének képviselői figyelmes gondoskodással veszik körbe a környezetüket, anélkül, hogy viszonzást várnának. Tele vannak szeretettel, empátiával, akkor is megpróbálnak segíteni másokon, ha ez számukra jár kellemetlenséggel. Áldozatkészségük miatt viszont gyakran kihasználható helyzetbe kerülnek, hiszen nehezen tudnak nemet mondani másoknak. Legfőbb félelmeik is ebből erednek, hiszen rettegnek a balesetektől, a tehetetlenség érzésétől és legfőkébb az elszigetelődéstől. A Halak jegy szülötteiből nem gyakran lesz egészségügyi dolgozó, hiszen mániákusan rettegnek a vér és egyéb, akár kisebb sebek látványától.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ikrek

Ennek a csillagjegynek a fő tulajdonsága, hogy mindenre nyitott. Szeretné a lehető legtöbb dolgot megismerni a világból. Az élet sok területén naprakész ismeretekkel rendelkezik, melyet szívesen megoszt a környezetével, akár kérik, akár nem. Kíváncsiság jellemzi őket, így számtalan helyzetben szívesen kipróbálják magukat. Társaságkedvelőek, hiszen így tudják leginkább kielégíteni kommunikatív igényeiket. Ebből kifolyólag az Ikrek az unalomtól és a kommunikáció hiányától félnek a legjobban. Legnagyobb fóbiájuk a némaság, azaz a beszédkészségük elvesztése.

Kíváncsi vagy lehetnél-e titkosszolgálati ügynök? Három egyszerűnek tűnő feladványból kiderül.

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sajnos a nyári erős hőhullámoknak köszönhető, hogy elkezdett terjedni a húsevő fertőzés, vagyis a Vibrio.
Sztárok
Szilágyi Tibor 83 évesen, családja körében, békében hunyt el. Az biztos, hogy kalandos életútja volt.
Utazás
Az egyik olvasónk is kapott a 20 ezer forintos autós bírságból, de jelezték neki, hogy ezt nem kell befizetni.
Lifestyle
Vannak dalok, amelyeket magyarként már gyerekkorunk óta kívülről tudunk és bárhová vetődünk is a világban, egy taktusból megismerünk. Ezeket a hagyományos, generációkat összekötő dallamokat most új...
Lifestyle
Egy multinacionális cég vezetősége zseniális PR-akciónak szánta a hétközi jótékonysági munkát, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és átrakták a hétvégére – természetesen fizetés nélkül. A...
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...