3 alapvető élelmiszer is eltűnhet a polcokról az orosz-ukrán háború miatt

Búza, kukorica, napraforgó

Ahol változásokra kell számítanunk, azok a búzából, kukoricából és napraforgóból készülő élelmiszerek. A két ország ugyanis a világ búzakivitelének mintegy 29 százalékát, a világ kukoricakészletének 19 százalékát és a világ napraforgóolaj-kivitelének 80 százalékát adja. Nemcsak a termelés és a szállítás ütközik nehézségekbe, de olyan verzió is előfordulhat, hogy Oroszország a vele szemben bevezetett szankciók miatt korlátozza majd az áruk exportálását. A jelentések szerint az orosz búzaexport 70%-a közel-keleti és afrikai vevőknek ment, akik most kénytelenek lesznek más forrás után nézni. Ez a legrosszabb esetben áruhiányhoz is vezethet a világban, de minimum nagy áremelkedéshez.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

búza, rét, növény, zab, sárga

Ez különösen érzékenyen érinti a vásárlókat az infláció miatt egyébként is az egekbe szökött árak miatt: a jelentések szerint a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal voltak magasabbak idén januárban, mint egy évvel előtte. Az élelmiszerek különösen sokat drágultak: 10,1, ezen belül az étolajé 33,4 százalékkal nőtt - írja az agrarszektor.hu. Abból a szempontból talán jobb a helyzet hazánkban, hogy legalábbis a pékáruk alapját képező liszt rendelkezésre áll: Magyarország gyakorlatilag önellátó búzából és kukoricából, sőt jelentős mennyiséget exportál még ezen felül, miközben az import elenyészőnek mondható.

Miért tölt be kiemelten fontos szerepet a közösségi média az orosz-ukrán háborúban és mitől más ez, mint a korábbi konfliktusok esetében? Egy netnográfiai kutatás ezekre a kérdésekre kereste a választ.

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.