Lifestyle

Ledöbbensz, hogy néz ki ma a nő, aki 25 éve folyamatosan növeszti a körmeit - Fotók

Diana Armstrong a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült: hivatalosan is ő a földkerekség leghosszabb körmökkel (karmokkal?) rendelkező nője.

Egy tragikus haláleset miatt kezdte el növeszteni a körmeit

Még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az amerikai Diana Armstrong, aki pontosan negyedszázada, vagyis 25 évvel ezelőtt kezdte el növeszteni a körmeit. Az azóta gigászi hosszúságúra nőtt, különös látványt nyújtó karmokat 22 évvel ezelőtt látta utoljára szakember. Diana azonban nem holmi passzióból döntött úgy, hogy többé nem vágja le a körmeit. 1997-ben azért határozott így, mert ekkor hunyt el 16 éves, imádott lánya, Latisha - a gyermek ráadásul tragikus körülmények között halt meg: álmában érte a végzet, ugyanis asztmás rohamot kapott, amit végül nem élt túl. Diana a szörnyű élmény hatására kívül-belül egyaránt radikális átalakuláson ment keresztül - ennek következménye a riasztóan szélsőséges körömnövesztés is, ami világhírt is hozott a gyászoló édesanyának.

A körmei összhosszúsága egyébként 10,3 méter, és bár Diana többi gyermeke megpróbálta rávenni a nőt, hogy néha-néha látogasson el egy manikűröshöz, az anyuka megmakacsolta magát. Lehetséges, hogy a mindennapokban sok-sok nyűgöt és kellemetlenséget okonak számára - na meg a családjának is - a hatalmas, bizarr "ékszerként" viselt körmök, de legalább elmondhatja magáról, hogy igazi rekorder.

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Sanna Marint általában hivatalos, elegáns és visszafogott szettekben láthatjuk csak munkájából és pozíciójából kifolyólag, most azonban fehér estélyit öltött magára, amiben úgy tündökölt, akár egy...
Utazás
Lehet, hogy korábban már találkoztál ezzel a bejegyzéssel, azonban számos platformon újra megosztották azt a két képet, ami 35 év különbséggel készült.