Lifestyle

Így fest majd a 2060-as évek Budapestje: márciusban mutatják be az első magyar robotos sci-fit - Előzetes

Peter Noel 129 című filmjében olyan közismert magyar színészek bukkannak majd fel, mint Csuja Imre, Törőcsik Franciska, Kálloy-Molnár Péter, Törőcsik Franciska vagy Elek Ferenc.

Két szálon futó történet, high-tech kütyük, robotok és CGI

Március 2-án kerül a hazai mozikba Peter Noel 129 című akciófilmje – tájékoztatta a Romis Film Group, a produkció forgalmazója az MTI-t hétfőn.

A 129 története két szálon fut: az egyik 1984-ben valahol Európában játszódik, a másik 2063-ban Budapesten. A szinopszis szerint a 21. század második felére egy gigacég tenné rá a kezét az emberek privát szférájára és életére. A Medicorp egyeseket saját tulajdonának tekint, többek közt a 129-es katonát is, akinek semmilyen emléke nincs a múltjáról. A Dér Zsolt által alakított karakter előbb megszökik a kutató-fejlesztőlaborból, majd igyekszik kideríteni, mi történt a múltjában, miközben a cég láthatóan egy egész arzenállal megy utána: állig felfegyverezett őrökkel és robotokkal is. A 2063-beli Budapestjet a Szépművészeti körül suhanó repülő autóval, egyéb repülő kütyükkel és hologramkivetítőkkel érzékelteti az előzetes. A közlemény szerint a filmben jelentős szerepet kapott a CGI- és VFX-technika is.

A sci-fi főbb szerepeit Dér Zsolt mellett Kálloy-Molnár Péter, Pikali Gerda, Mészáros András, Elek Ferenc, Mayer Szonja, Molnár Piroska, Csősz Boglárka, Csuja Imre és Törőcsik Franciska alakítják. A film magánfinaszírozásban készült, executive producerei Csősz (aki maga is játszik az alkotásban) és Noel, aki a film rendezője és írója is egyben.

A film előzetese 2022-ben landolt a világhálón. Íme:

A mozikba március 9-én érkező nagyszabású magyar kalandfilm, a Hadik a megtörtént eseményekhez hűen idézi fel Berlin 1757-es elfoglalásával és a város megsarcolásával végződő merész huszárcsínyt. Végre-valahára debütált a nagyszabású, látványos produkció hivatalos plakátja is.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.