Sárai Rita: A hajamnál fogva húzom ki magam a gödörből
Sárai Rita élete akkor változott meg gyökerestől, amikor egy baleset miatt kerekesszékbe került. Az egykor óvónőként dolgozó, állandóan pörgő, mindig mosolygó nőnek újra kellett kezdenie mindent: szerencsére sikerült. A Gördülő Tánccsoport egyik alapítójaként és vezetőjeként járja az országot, hogy a táncon keresztül segítsen az embereknek. Sikerről, kitartásról és persze a táncról beszélgettünk, illetve arról, hogyan lehet és kell saját magunkat kirángatni a gödörből.
"Lezuhantam, padlót fogtam, fizikailag és lelkileg egyaránt"
Mennyire érint rosszul, ha a balesetedről kérdeznek?
Bármiről beszélek, semmi nem tabu. Igyekszem minél nyitottabb lenni, nincs mit tagadnom, tiszta életet élek.
Hogyan kerültél kerekesszékbe?
1997-ben balesetet szenvedtem: lezuhantam egy padlásról a pincébe. Egy ismerősöm épülő házában voltunk, létrán másztam fel az emeletre, és a szürkeségben nem láttam, hogy a padlón van egy lyuk. Beleléptem. Ennyi. Ez a sztori innentől kezdve unalmas, mert már nagyon sokszor beszéltem róla. Egyszer valaki a tánccsoportban azt mondta: Te Rita, már annyira unalmas, hogy állandóan ugyanazt mondod. De hát mit mondjak, kérdeztem, találjam ki, hogy lezuhant egy repülőgép, és én vagyok az egyetlen túlélő? (nevet) Már úgy azonosítanak, hogy te vagy a padlásos.
Nemcsak szó szerint, hanem szimbolikusan is érthető, hogy padlót fogtál?
Igen. A régi életemnek vége lett, lezuhantam, padlót fogtam, fizikailag és lelkileg egyaránt. Az átlagnál rosszabbul viseltem a helyzetet: két évig totálisan sajnáltam magam. Olyan szinten nem tudtak velem mit kezdeni az orvosok, a gyógytornászok, hogy anyukám fogta magát, összecsomagolta a holmimat, és hazavitt a rehabilitációról. Azt mondta, annak semmi értelme, hogy fekszem tehetetlenül az ágyon, és nem vagyok hajlandó a közös munkára. Otthon aztán egy nihil állapotba kerültem, egy se nem rossz, se nem jó helyzetbe. Nem voltak céljaim, nem kellett felöltöznöm, nem kellett munkába mennem, nem kellett csinálnom semmit.
Mi húzott ki a gödörből?
Az egyik alapítvány nyert egy pályázatot, és szerettek volna egy tábort csinálni kerekesszékeseknek. Felhívtak telefonon, én viszont sértésnek vettem. Bosszankodtam, hogy miért nem hagynak békén: az udvarra nem mozdulok ki, nem hogy táborba menjek. Az volt a szerencse, hogy nem adták fel, kb. két hétig telefonálgattak - ez ma már zaklatás lenne, de akkor még nem volt ilyen fogalom. Ezért nem jelentettem fel őket (nevet). Arra jutottam, hogy elmegyek, megnézem, milyen, aztán azonnal hazajövök, csak hagyjanak békén.
"Mi voltunk az úttörők"
Végül azért megtetszett?
Olyan érdekes, valami légkör, valami miliő, valami szellem megfogott. A csillogás, ami mindig ott volt a szememben, és ami az alatt a két év alatt csak tompa fény volt, újra megjelent. Olyan fiatalokkal találkoztam ugyanis, mint amilyen én voltam: baleset miatt kerültek kerekesszékbe, de számukra nem állt meg az élet. A tábor utolsó napján, mint amikor egy nagyon jó buliból mész haza, ölelkeztünk sírós szemmel, hogy jaj, de jó volt, kár, hogy vége. Később aztán a táborvezetők felhívtak azzal, hogy csinálnának egy tánccsoportot, és hogy volna-e kedvem hozzá. Akkor már mindenhez volt kedvem, kinyílt a világ.
Így kezdődött el a Gördülő Tánccsoport élete?
Igen, bár a kezdet nem volt zökkenőmentes. Egy járó embereket oktató tánctanár jött az első órára: se neki, se nekünk nem volt fogalmunk arról, hogyan is kezdjünk neki. Mivel nem jutottunk egymással dűlőre, hamar abba is maradt a közös munka. Mi persze akkor már fel voltunk tüzelve, meg akartuk valósítani az ötletet; a balesetem előtt oktattam aerobicot, jazzbalettet és más táncokat iskolásoknak, így megkértek, legyek én a koreográfus.
1999. május 14-én alakult meg a Gördülő Tánccsoport; az első táncunk egy kánkán volt, a Margit-szigeten mutattuk be. Valakinek megtetszett, ezért meghívott minket, hogy táncoljunk, és így tovább, a folyamat láncreakciószerűen beindult. Idén májusban leszünk 17 évesek - mi vagyunk az egyetlen országos tánccsoport, minden tagunk kerekesszékkel közlekedő mozgássérült. Érdekes, hogy az utánunk jövő tánccsoportok már tőlünk vesznek át mozdulatokat, abból táplálkoznak, amit mi kikísérleteztünk, kifejlesztettünk. Mi voltunk az úttörők.
Fotó: Gördülő Tánccsoport
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
