Danks Emese: Hiszek abban, hogy a pofonokat meg kell élni

Ahogy az anyaságot említetted, az jutott eszembe, hogy mindig mást képzelünk a sikerről, mint amit a sikeres emberek annak tartanak.

A siker szerintem múlandó. Én inkább arra fordítanám: mire vagyok a legbüszkébb? Én a fiamra. Arra, hogy ő olyan lett, amilyen. De természetesen voltak és vannak szerelmeim a munkában, ilyen volt a televíziózás és a légi közlekedés – a Malév előtt évekig dolgoztam Németországban a Pan American Légitársaságnak – de ilyen volt a kormányszóvivőség is. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megengedte nekem, hogy egyszer az országomnak dolgozhassak. Ez nem sok mindenkinek adatik meg. Ilyen a mostani munkám is, mert a gyerekekért dolgozhatok.

„Mindig vágytam arra, hogy segíthessek”

Keresed a kihívásokat a munkában vagy állsz elébe annak, amit az élet felkínál?

A második választott szakmám a kommunikáció, ami azt gondolom, azoknak az embereknek való, amilyen én is vagyok. Azoknak, akiknek fontos a szabadság. A kommunikációt meg lehet tanulni és a tapasztalatok alapján egyre nagyobb tudásra lehet szert tenni, de mi nem vagyunk sem ügyvédek, sem orvosok, sem bankárok. Nincs olyan tudás a kezünkben, amelyik valamelyik szakterülethez kötne bennünket. Bármiből, akár ezen az asztalon lévő pohárból tudunk sztorit kitalálni és azon keresztül ezt a poharat eladni. Azt a szakterületet, ahol dolgozunk, legyen az közért, légiközlekedés, pénzügyi szektor, vagy akár az ország, előbb-utóbb megismerjük, megtanuljuk a nyelvezetét, kicsit talán konyítunk is hozzá. Viszont sosem mélyülünk el benne teljesen. Így egyrészt semmihez nem értünk igazán, ugyanakkor bárhol megállhatjuk a helyünket. Nekem mindig fontos volt a szabadság és nyitott voltam a megkeresésekre, amelyeket akkor vállaltam el, amikor azt éreztem, hogy az előzőt már valamennyire megtanultam, megismertem. Vagy, ha az élet rákényszerített. Engem is rúgtak ki a pozíciómból, mint ahogy az bármelyikünkkel megtörténhet.

Fotó: Femcafe/Debreczeni Zita