Blaskó Nikolett, az ACG reklámügynökség tulajdonosa: Egy vezető mit sem ér önmagában
Minek volt a legnagyobb szerepe az ügynökséged, az ACG sikerében?
Erre egyszerű a válasz, az ACG szakmai csapatának, akik mára közel 100-an vannak körülöttem. Egy vezető mit sem ér önmagában, egy jó csapat nélkül kiszolgáltatott és védtelen. Ezért tartom óriási felelősségnek azt, milyen szakembereket veszek fel, kikbe helyezem a bizalmam. A végzettség, a tökéletes szakmai felkészültség, a rátermettség nálam alap, az emberi vonatkozások a legfontosabbak, ezekre figyelek a legjobban és talán pont ennek köszönhető az a piacon páratlan pozitív és inspiratív légkör, ami az ACG-ben jelen van. A kőkemény tempó és magas elvárások ellenére, nálunk mindig jó a hangulat, bármit meg tudunk beszélni, nincsenek tabutémák, odafigyelünk egymásra, segítünk, ha valaki rászorul, lehetőséget adunk házon belül az érvényesülésre, az előrelépésre, egymás kárára viszont nincs előrejutás, az első mindig a csapat. Fontos, hogy mindenki tudja, nem az egyéni érvényesülésen van a hangsúly, hanem a csapatmunkán, aminek alapja az elkötelezettség és a bizalom, hiszen mindannyian ugyanazt a márkát építjük minden egyes szakmai megnyilvánulásunkkal. Ez a mentalitás vezetett oda, hogy kiemelkedtünk és meghatározó tényező lettünk a piacon.
Kitől tanultál a legtöbbet a pályád során? Volt vagy van példaképed?
Sok példaképem van. Amikor fiatal voltam, az édesapám volt a példaképem. Nagyon komoly szakember és sokat jártam be hozzá a munkahelyére. Láttam, hogyan dolgozik, hogyan ad instrukciókat, hogyan hoz döntéseket. Nagyon jó terep volt a tanulásra, hiszen ezzel együtt nőttem fel. Aztán, amikor elkezdtem dolgozni, volt egy nagyon jó barátnőm, Kiss Katalin, aki akkor a Béresnek, aztán a Bábolnának volt a marketing igazgatója, tőle is rengeteget tanultam. Fazekas Ildikóra, az Önszabályozó Reklámtestület elkötelezett főtitkárára is nagyon felnézek, illetve Pócsik Ilonára, aki szakmai munkásságáért nemrég kapott örökös tagságot a Magyar Reklámszövetségtől. Ők azok a hölgyek, akik nagy hatással voltak a karrieremre és méltó szakmai példa az, amilyen utat bejártak. És persze folyamatosan tanulok a projektjeinkből, saját kollégáimtól és ügyfeleimtől is.
Szerinted mi az a három dolog, ami egy sikeres nőben meg kell, hogy legyen?
Magabiztosság, céltudatosság, határozottság. Ez a három legfontosabb, de fontos, hogy merjen kockáztatni és dönteni, kitartó és elkötelezett legyen. Az empátia és a szakmai alázat nem alapfeltétel, de ezek különböztetik meg legjobban a sikeres nőket a férfiaktól.
Említetted a határozottságot. Ezt a jellemzőt rendszeresen a másik nemhez kötik. Mennyire férfias szakma a reklámügynökségi lét? Érezted valaha azt, hogyha férfi lennél, akkor könnyebb lenne?
Elég magabiztos vagyok, ilyen érzéseim nem voltak soha. Sőt, szerintem tévhit, hogy egy adott szakmában a férfiak biztosan sikeresebbek tudnak lenni. Én inkább azt mondom, ha egy nő okosan tudja használni a nőiességét és mellette megvan a szakmai tudása és tehetsége, valamint nem fél jó szakemberekkel körbevenni magát, bármit elérhet. A reklámszakma egyébként vegyes, különböző területein teljesen mások a nemi arányok: a stratégiai területen egyensúly van, az ügyfélkapcsolati kollégák között sokkal több a lány, míg a fejlesztők többnyire fiúk. Aztán vannak a kreatívok, ami korábban szinte teljesen férfiak dominálta részleg volt, de azért mára már javult az arány. Ugyanakkor az ügynökségvezetők 90%-a még mindig férfi, a vezető pozíciókat a reklámszakmában a client service és stratégiai területek kivételével többnyire férfiak látják el. Az egész magyar reklámszakmában talán hárman vagyunk női ügynökségvezetők, tehát nincs belőlünk sok. Ennek ellenére Magyarország egyik legnagyobb és legsikeresebb ügynökségét én vezetem.
És sosem érezted úgy, hogy nem vesznek komolyan, amiért nő vagy?
Nem, ez szakmai felkészültség, kommunikáció és fellépés kérdése szerintem. Ha az ember tudja, mit akar, felkészült és kellően magabiztos, nem fordulhat elő, hogy ne vegyék komolyan. Olyan történt már a múltban, hogy mint ügynökséget nem akartak bennünket komolyan venni, nem tekintettek partnernek, de nem hiszem, ha férfi lettem volna, akkor máshogy álltak volna hozzánk. Érdekes, de a reklámszakma, ami kívülről borzasztóan csillogónak, izgalmasnak, kreatívnak és változatosnak néz ki, belülről sokszor kőkemény darálógép tud lenni. Folyamatosan küzdünk az ügyfelekkel, hogy a lehető legjobbat hozhassuk ki abból, ami rendelkezésünkre áll, azonban sokszor ez minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerül, mert mindig ott van a szubjektív ízlés, az elfogultság, az akarat, egy váratlan költségcsökkentés, a folyamatos időhiányról nem is beszélve.
Tehát sok kihívásunk, küzdelmünk van. Azonban nőként az intuíciók, a hetedik érzék jobban működik: tudod, hogy mit szeretne a csapatod és érzed azt is, az ügyfél mire vágyik. Ez egy olyan terület, ahol az empátia, a beleérző készség és a szenzibilitás fontos tényezők, sok konfliktushelyzet kerülhető el, vagy oldható fel velük gyorsan és eredményesen. Ezek a tulajdonságok pedig szerintem könnyebben vannak meg egy női vezetőben, mint egy férfiban.
Szóval szerinted azt, hogy valaki jó vezető, nem is olyan nehéz összeegyeztetni a nőiességgel?
Látok jó és rossz példákat. Ha valaki csak azért akar keménynek és határozottnak tűnni, mert azt gondolja, hogy ettől jobban tisztelik, az nem lesz hiteles és nem kelt jó benyomást. Fontos, hogy egy vezető felelősségteljes, kiszámítható és megbízható legyen, merjen meghozni radikálisabb döntéseket, de ne féljen empatikus és együttérző lenni. Mindez teljesen összeegyeztethető a nőiséggel. Én vezetői szerepben is mindig magamat adom, impulzív vagyok, kicsit türelmetlen, maximalistaként magasak az elvárásaim, viszont mindig lehet rám számítani. Demokratikus vezetőnek tartom magamat, aki nem fél felvállalni, ha hibázik vagy rosszul döntött, de a legkevésbé sem érzem magam férfiasnak.
Mindig könnyen hoztál döntéseket? Szerinted ennek van köze a sikerhez?
Szerencsés vagyok, gyerekkorom óta sose volt ezzel gondom, ez adottság, elég karakteres személyiséggel rendelkezem. Könnyen átlátom a helyzeteket, meglátom bennük a lényegi pontokat és emiatt könnyen és gyorsan hozok döntéseket. Persze előfordult, hogy aztán megbántam, de sosem szégyelltem, sose rágódtam sokat rajta, általában tudom, mit akarok, és ha így nem megy, megpróbálom úgy. Ha egy döntés nem bizonyult jónak, hozok egy másikat, mindig a végcél lebeg a szemem előtt. Hogy mindennek pontosan mekkora szerepe volt abban, amit elértem, nehéz megmondani, de nem elhanyagolható, az biztos.
.
Volt a karrieredben olyan pont, amikor már majdnem feladtad?
Sokszor előfordult. Például amikor egy márkát, amire nagyon vágytam, nem sikerült megszerezni vagy amikor nem fair tenderkörülmények közé vagy igazságtalan ártárgyalásba kerültünk. Ezek általában el szoktak keseríteni időszakosan. Ennek ellenére igazán komolyan sosem gondoltam, hogy feladom. Sokszor előfordul a cégnél, hogy tudjuk, mi a jó megoldás, ott a lehetőség, ott a potenciál, lehetne valami átütőt csinálni egy kis bátorsággal, de az ügyfelek mégsem merik bevállalni. Hoznak egy középszerű, kompromisszumos döntést. Ha mondjuk több is előfordul ilyenből egymás után, az lehangoló. Beteges maximalista vagyok, régebben, ha valami nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, az első gondolatom az volt, hogy ez így nem is éri meg. Ma már mindezt árnyaltabban látom, lényegesen türelmesebb vagyok, sokat változtam a korral és a tapasztalattal.
Tudatosan dolgoztál ezen?
Volt egy nehéz időszakom huszonéves koromban. Kikerültem a világba, hirtelen jött a siker, nagyon magas pozíciót kaptam óriási felelősséggel és ez kicsit összezavart. Elkezdtem önismerettel foglalkozni, meditációs technikákat tanulni, festeni, megismerni és ezáltal jobban elfogadni saját magamat. Évekbe telt, mire sikerült megtalálni és megérteni magamban magamat. Ehhez szét kellett tudnom választani, hogy ne csak az elismerésért, ne az apámnak, a közegnek való megfelelésből csináljam, amit csinálok, hanem feltétel nélkül, kizárólag saját magamért, a magam öröméért. Elkezdtem tudatosan figyelni arra is, hogyan élek meg adott dolgokat. Régen nem koncentráltam kellőképpen a jóra, az elért sikerekre, akár a legkisebb rossz is elvonta róla a figyelmem. Meg kellett tanulnom mindenben meglátni a jót és megélni a sikert. Az embereimet is arra tanítom a cégben, hogy az őrült rohanásban mindig meg kell tudni állni, értékelni és élvezni, amit elértünk, mert ebből tudunk utána töltekezni és erőt meríteni.
Fotók: Femcafe/Debreczeni Zita
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
