Inspiráló nők

Minden kislány rá akar hasonlítani - Így élt az örökké bájos Audrey Hepburn

Nagy szerepek

Kevesen tudják, de Audrey első főszerepe a Broadwayhez köthető, ahol a Gigi címszerepét játszotta olyan sikerrel, hogy még Theathre World Awarddal is megjutalmazták. Ezután Hollywood is felfigyelt a bájos színésznőre.

Sorra jöttek a mára már klasszikussá vált filmszerepek, 1953-ban a Római Vakáció Gregory Pack oldalán, melyért Oscar-díjat is kapott, majd a Sabrina, a Mókás arc, a Délutáni szerelem és még sorolhatnánk. A férfi színészek, akikkel a széles vásznon szerepelt, imádták. Rex Harrison a kedvenc női főszereplőjének nevezte, ráadásul szintén egy filmforgatáson ismerte meg első férjét, Mel Ferrert is, akitől első gyermeke született.

A csillogás mögött

A 60-as évek elején több filmje körül is botrány alakult ki. Truman Capote, az Álom luxuskivitelben írója élesen bírálta a film rendezőjét, mivel ő Holly Golightly szerepére nem a szerinte túlságosan szerény színésznőt, hanem egy csillogóbb dívát, Marilyn Monroet álmodott meg.

Hasonlóan bírálták a My Fair Lady producereit is, hiszen a főszerepbe sokan az eredeti Broadway-darab színésznőjét, az akkor még kevésbé ismert Julie Andrewst várták. Ráadásul, Audrey sosem volt elég magabiztos, ha éneklésről volt szó, éppen ezért úgy döntött, egy hangdublőrt szeretne a filmhez. Amikor ez kitudódott, még inkább támadni kezdték a kritikusok, ám legendás alakításaival eloszlatott minden kételyt a tehetsége felől.

Fotó: Shopomo.com

Oldalak

Inspiráló nők
Lifestyle
A rohanó hétköznapok, az állandó nassolás, a késő esti vacsorák és a sikertelen diéták után sokan keresnek olyan módszert, amely nemcsak látványos, hanem fegyelmezett és következetes is. A Harcosok...
Christmas
A zserbó évtizedek óta az ünnepi sütemények koronázatlan királynője, mégis van egy apró trükk, amellyel egészen új szintre emelhető az íze. Ha most kipróbálod, garantáltan így készíted majd ezt a...
Lifestyle
Sztárok
Darren Barnet nevét a világ 2020-ban ismerte meg a Netflix Én még sosem... című sorozatának köszönhetően, azóta pedig szó szerint epekednek érte a nők, nem véletlenül.
Lifestyle
Lifestyle
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.