Fedél a fejed felett - Avagy, így választhatod ki a tökéletes tetőt

Sokan gondolják, hogy az építkezésben és a felújításban a férfiak a spílerek, hiszen ők végzik a munka nagy részét, teszik le az alapokat és építik, vagy húzzák újra a falakat. Ám ahogy egyre inkább haladunk előre a munkálatokban, úgy veszik át tőlük az irányítást a nők, a fal színének megválasztásától a kerítés anyagán át egészen a tetőcserép jóváhagyásáig. S mivel éppen ez lesz otthonunk igazi éke, éppannyira nem árt tisztában lennünk a jelenlegi tetőtrendekkel, mint azzal, hogy éppen hány százalékos leárazás várható kedvenc üzletünkben.

Első a szín

Erről a közcímről az jutott eszembe, mikor új laptop vásárlása előtt álltam és az IT-s srác megkérdezte a boltban, hogy milyen készüléket szeretnék, amire én csak ennyit válaszoltam: fehéret... A színek minden nő életében meghatározó szerepet játszanak, legyen szó bármiről. A divattal azonban nem csak a ruhák változnak, a hagyományos vöröses tetőfedőanyag színek mellett is egyre inkább megjelentek az egyéb színek. Korábban nagyon kedvelt volt például a sötétbarna, az elmúlt két évben viszont az ennél is sötétebb színek dominálnak, egyre keresettebb például az ébenfekete.

Stílus teszi az embert, pardon a házat...

A modern minimalista építészeti trendekhez igazodva nem csak a színek változtak, hanem a tetők hajlásszöge is egyre laposabb lett az elmúlt 3-4 évben. Egyre keresettebbek például a sík, egyenes vonalú felületek és fedőanyagok. Persze a saját egyedi stílusunkat megtartva az is fontos, hogy arányaiban esztétikailag illeszkedjünk abba a miliőbe, ami körülveszi az otthonunkat, ezért érdemes figyelembe venni az épített környezet milyenségét. Ezt sok esetben építési előírások, helyi jogszabályok is megkötik, ugyanakkor vidéken és a városokban is jellemző a stílusok keveredése, így ez az összehangolás viszonylag könnyen megoldható.

Kis cserép kisokos, avagy melyik házon mi mutat jól?

  • Modern: sík egyenes vonalvezetésű tető, letisztult formájú, sík cserép, sötét színek.
  • Hagyományos: széles skálán mozog, itt a hullámos és sík cserépforma egyaránt szóba jöhet kevésbé hivalkodó meleg téglaszínekben.
  • Műemlék, népies: többnyire a hódfarkú cserepet választják vörös színben. Ezt különösen a templomoknál preferálják, újjászületést jelent.
  • Félnyeregtetős: egyszerű tetőforma, sík fedőanyagok illenek hozzá.
  • Nyeregtetős: annyira általános tetőforma, hogy minden jól mutat rajta, a hullámos és sík formák is.
  • Kontytetős, sátortetős: délvidékies hullámos tarkabarka cserép illik hozzá.

Persze nem minden a külső

Bármennyire is a külsőségek napjait éljük, egy tetőnél mégis a viharállóság, a fagyállóság, a szín és mérettartósság a legfontosabb szempontok. Ahogy az autó sem csak üres kasztni, a pörkölt is több mint hús, a tető sem csak cserép, a megfelelő tetőtartozékok, úgynevezett rendszerelemek használatával lesz teljes és biztonságos.

Sokan azt gondolják, hogy minden cserép ugyanazt tudja, de ez nincs így, hiszen a különböző alapanyagok és gyártók termékeinek tartóssága széles szórást mutat. Mivel a boltban azonban nem tudunk különbséget tenni két cseréptípus tartóssága között, ezért is fontos előzetesen tájékozódni az interneten, érdeklődni a gyártókról, a gyártókról, kikérni a szakemberek, kereskedők véleményét.

Ha biztosra szeretnél menni (x)

Nagyon sokat segíthet, ha előzetesen végiggondoljuk, milyen tetőt szeretnénk, mielőtt szakemberhez fordulnánk. Erre ma már számos lehetőséget nyújt az internet, például a tobbmintcserep.hu oldal, ami végigvisz a teljes döntési mechanizmuson, miután akár már kivitelezőt is kereshetünk.

Oldalak

Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!