Home&Design

Ötletek, melyekkel különlegesebbé varázsolhatod az erkélyedet

Talpalatnyi hely

Nem szabad kétségbe esni akkor sem, ha az erkélyünk nem éppen focipálya méretű, hiszen az egy-két négyzetméteres, vagy az úgynevezett kilépős erkélyekből is lehet igazán mutatós lakrészt varázsolni. Akár elég hozzá egy megfelelő hosszúságú pad vagy egy kisebb kerti asztal két székkel, néhány növény és voilá, már meg is kaptunk a saját kicsiny „városi kertünket”. Itt is élhet az a szabály, miszerint érdemes minél több növényt összegyűjteni, az se baj, ha kicsit túlzsúfolt hatását keltik, viszont nemcsak a szemünknek, de a lelkünknek is jót tesz a virágokkal borított erkély látványa. Az ilyen kis erkélyek esetén akár régi szőnyegeket is bevethetünk és egymásra rakhatunk annak érdekében, hogy még kényelmesebb legyen.

Világítás

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Ha leszáll az éj, akkor sem muszáj bemenekülni a zárt ajtók mögé, hiszen ilyenkor igazán szép köntösbe öltöztethetjük az erkélyünket. Használhatunk karácsonyról megmaradt égősorokat is, amiket keresztbe felfüggeszthetünk a fejünk fölött, de ha nem vagyunk az égők hívei, nyugodtan maradjunk a jól bevált gyertyáknál. Vegyük elő a használaton kívüli befőttes- és borosüvegeket, amik még egy egyszerű gyertyát is képesek különlegesebbé tenni. De nyugodtan beszerezhetünk egy-két mécsest is, amik még egyedibbé tehetik a mi külön bejáratú szigetünket is. Ha igazán jó fekvésű az erkélyünk, akkor jó megoldásnak számíthat az is, ha lekapcsolunk minden lámpát és elfújjuk a gyertyákat és legjobb barátunkkal vagy párunkkal együtt élvezzük az alattunk elterülő város panorámáját.

Fotók: pinterest.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Home&Design
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.