Home&Design

Százezrekkel többet kaphatsz a lakásodért, ha megfogadod ezt a tippet! Miért nem gondol erre mindenki?

Elnyerni a vevők bizalmát nem csak egy multicégnek, egy kozmetikusnak vagy egy banknak fontos. Sok múlik azon, hogyan tekint rád az érdeklődő, és a bizalmon dőlhet el az is, hogy végül vevő válik-e belőle. Mit tegyél, hogy akinek eladnád a lakásod megbízhatónak lásson?

Ennyi múlhat a bizalmon...

Régi sztori: kedves ismerősöm megkeresett azzal a kéréssel, hogy segítsek neki lakást találni. Konkrét elképzelései voltak, ezért nem volt sok hal a vízben, vagyis az akkori ingatlanpiacon. Összesen négy olyan lakás volt, ami a megálmodotthoz közelített, ezek közül is kettő volt az, ami a döntőbe került.

Vicces, de ez a két lakás ugyanabban az épületben volt, különböző emeleten, tehát lényegében egymás alatt helyezkedtek el. Őszintén mondhatom, ugyanolyanok voltak: sem elrendezésben, felépítésben, fekvésben nem volt különbség, közel azonos állapot. Egyedül az árban volt eltérés: az egyik több, mint 600 000 forinttal drágább volt.

Lelkemre mondom, nem gondoltam volna, hogy van bármi is, amiről beszélni kéne, nemhogy még átrágni elölről hátulról meg keresztbe a kérdést a döntés előtt. Hát nem tűnik egyértelműnek a helyzet? Ügyfelem azonban még gondolkodási időt kért a nagy döntés előtt.

Min múlik a döntés?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egész este agyalt, többször is felhívott. Pro-kontra listát készített, háromszor kérte ki a véleményem, és mindenki másét is, lassan már a közértből kért ezredvéleményt. Egy este alatt őrületbe kergette a családját.

A negyedik hívásnál feltettem újra a kérdéseim, és végre igazán végiggondolta a választ. A miérteket nem könnyű kiszedni az emberekből.

„Miért nem szeretnéd, a két gyakorlatilag teljesen ugyanolyan lakás közül azt, ami 600 000 forinttal olcsóbb? Miért vacillálsz?”

És annyi győzködés, várakozás után végre kinyögte!

„Tudod Edit, azért gondolkodom még, és azért húz a szívem a drágább lakás felé, mert megbízhatóbbnak találom a tulajdonost. Olyan őszintének, precíznek tűnt, fel volt készülve.”

És itt a kulcsszó: MEGBÍZHATÓ!

Képzeld magad a vevő helyébe egy percre. Ő több millió forintot készül neked adni, nem babra megy a játék, ahogy mondani szokás. Nem fér bele neki a lutri. Ez persze nem jelenti azt, hogy te ne lennél megbízható ember, de sokan – ahogyan te is – szeretnek biztosra menni, amennyire csak lehetséges. Az, hogy egy vevő aggódik, teljesen érthető. Ez nem rólad vélemény, de az ő életében is igen nagy döntésen van túl, és nagy változás előtt áll. Egy cipőben jártok, mondhatni.

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.
Lifestyle
Bár a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a fogak és az immunrendszer megfelelő működéséhez, a téli hónapokban akár minden harmadik felnőttnél hiányállapot alakulhat ki a napfény hiánya és a nem...
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...