Így nézett ki egy átlagos magyar otthon a '30-as években - Fotók

A két világháború közti időszak sajátos hangulatot hozott a magyar otthonokba – íme, milyen tárgyak, színek és terek jellemezték a korszak lakásait.
A múlt század elejének otthonai egyszerre voltak egyszerűek, funkcionálisak és meghökkentően ízlésesek
Korábban már bemutattuk, milyenek voltak az átlagos magyar lakások a '40-es, '50-es, '60-as, '70-es és a '80-as években, most viszont még messzebbre teszünk történelmi utazást.
A magyar otthonok történetében a harmincas évek különös helyet foglalnak el. A korszak nemcsak társadalmi és politikai értelemben volt fordulópont, de a mindennapi élet és az otthon berendezkedése is változásokon ment keresztül. A városi és falusi házak is hordozzák az első világháború utáni takarékosság, valamint az egyre inkább teret nyerő modernizmus és polgáriasodás jegyeit. A korszak embere számára az otthon biztonságot és stabilitást jelentett – egy helyet, ahol a külső világ bizonytalansága helyett a megszokott rend uralkodik.
Az otthonok stílusát ekkoriban még nagymértékben meghatározták a kézzel készített, öröklött bútorok és tárgyak. Ugyanakkor megjelentek az ipari úton gyártott darabok is, melyek egyszerűbb kivitelezésük ellenére is tartósak és megbízhatóak voltak. A háztartások felszereltsége rendkívül eltérő lehetett attól függően, hogy a lakók városban vagy falun éltek, ám néhány tárgy, forma és funkció szinte mindenütt visszaköszönt.
Lapozd végig a galériát, és idézd fel a '30-as évek magyar otthonainak különleges hangulatát!

Leadfotó: Fortepan / Szávoszt-Vass Dániel