Tényleg hatásos a manikűr csoda, a Shellac? Kipróbáltuk!

Májusban nyitotta meg kapuit az Oscar Hair & Beauty szépségszalon, mely garantáltan luxus kényeztetésben részesíti vendégeit. A csábításnak nem bírtam ellenállni, így hát kipróbáltam a SHELLAC kezelést!

Páncélszerű körmök

Már a szalonba való megérkezéskor tudtam, hogy élvezni fogom a kezelést, hisz a pörgős zenék mellett a vidám hangulatból sem volt hiány a késő délután már csak családias számban jelenlévő dolgozók között. A választásom azért is esett erre a kezelésre, mert egyszerűen soha nem tudom megnöveszteni a körmeimet, mindig be- vagy letörnek mosogatáskor és gépeléskor, a másik keresztem pedig a körömlakkozás, ami az én esetemben maximum 10 percig bírja lepattogzás nélkül, hiába a márkás termék.

A ,,szakirodalom” szerint a Shellac egy tartós, hibrid körömlakk-bevonat, ami védi a természetes körmöt és 14 napig garantáltan tükörfényes és rugalmas marad. A gyorsan és könnyen eltávolítható bevonat emellett még hipoallergén és karcálló is, illetve ha meguntuk vagy lenőtt, könnyen leoldható.

Az előkészítés

Soha nem voltam az a szépségszalonba járó alkat, mivel nehezen tűröm, ha mások reszelik vagy vágják a körmök, a nagy kedvenc körömágy visszatolásáról már nem is beszélve. Szerencsére én lakkmentesen érkeztem, így az előző lakk eltávolításával már nem kellett bajlódni. A körmök fertőtlenítése után a reszelős formázás következett, ami során szép mandula alakúra reszelték a körmeimet.

Ezután a mindössze minimális kellemetlenséggel járó körömágy rózsafapálcikás visszatolása volt hátra, ami után a köröm körüli felesleges bőrt egy apró kozmetikai olló segítségével eltávolították. A köröm felületének minimális polírozása jött, hisz a rétegzett körömfelület miatt kellett simává alakítani az alapot.

Egy újabb adagnyi fertőtlenítő, gombaölő, zsírtalanító folyadék után azonban már jött is az első réteg Shellac, ami a hagyományos manikűrözéshez hasonlóan ez esetben is a körmök erősítését és ez elszíneződés meggátolását szolgálja. A kisujjtól a mutatóujjig felvitték az átlátszó réteget, majd az ellentétes kéz hüvelykujja következett, hisz így könnyebb az UV alatt tartani az ujjakat.

Nyáron a piros, télen a barna a legkedveltebb szín

Az alaplakk felvitele után az UV-gép alatt 2 perc alatt meg is szilárdult a lakk, majd jöhetett a másik öt köröm lakkozása és az UV-s szárítás. Az alap felvitele után a szín felkenése következett, ami esetemben nem volt nagyon problémás, mivel csak egy visszafogott, minden alkalomhoz passzoló, gyöngyházas, halvány rózsaszínt választottam, pedig a meleg csokibarnáktól a csábító vörösig rengeteg szín volt. Az előző módszerhez hasonlóan 5 körmöt befestettek, ugyanazzal a technikával, mint az otthoni manikűrözésnél, majd jött az UV ismét és következhetett is a másik köröm. A színt két rétegben kerül ilyenkor felvitelre, hogy az esetleges egyenetlenségek is eltűnjenek, illetve, hogy a körmöt jobban meg tudja erősíteni a lakk.

14 napig bírja

A megfelelő szín felvitele és rögzítése után már csak egy magasfényű fedőlakk és rögzítése következett és már kész is volt a 14 napig tartó, karcmentes lakk. Persze a bőr ápolásáról is gondoskodtak a szakemberek, hisz egy isteni illatú narancsvirág olajos körömágy-ápoló és kézkrém következett. Ha még nem lett volna elég a jóból, egy kis kézmasszázst is kaptam, úgyhogy az amúgy gyorsan elvégezhető szépítészeti folyamat végén már annyira el voltam lazulva, hogy féltem, elalszok.

Tényleg működött!

A barátságos hangulat, a lenyűgöző szalon és a kedves alkalmazottak mellett tovább emelte a hely fényét, hogy a szalon művészeti vezetője, Oscar Mercaldi, aki ízig-vérig olasz, mindenkinek mondott pár kedves szót és persze minden szépülő hölgynek bókolt. A lakk még 2 hét múlva is sértetlen volt, sőt egyetlen egy karc sem látszott rajta és ami a legjobb élmény volt, hogy szépen megerősítettem a körmeimet, így egészen hosszúra meg tudtam őket növeszteni.

További információ: Oscar Hair & Beauty

Fotók: Streier Máté

Oldalak

Szólj hozzá Te is!