Nyomós oka van: Sarolta hercegnő még évekig tiltva van ettől az ikonikus darabtól

Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig még váratniuk kell magukra.
Nagy jövő előtt áll
Mindössze tízéves, mégis Sarolta hercegnő már most a brit királyi család egyik legkedveltebb és legfigyeltebb tagja. Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan törekednek arra, hogy lányuk a lehető legkiegyensúlyozottabb, leginkább „átlagosnak” mondható gyermekkort élhesse meg a reflektorfény ellenére. Sarolta napjait balettórák, netball-edzések, kézműveskedés és rajzolás színesítik, miközben iskolába jár, barátokat szerez, és olyan élményekben van része, amelyek bármely vele egykorú gyermek számára ismerősek. A látszólag hétköznapi élet mögött azonban egy egészen különleges történelmi szerep húzódik meg, amely Saroltát egyedülálló pozícióba helyezi a monarchia hosszú múltjában.
Egy nemrég debütált dokumentumfilmben, amely az örökösök és az úgynevezett „tartalékok” szerepét vizsgálja a trónutódlásban, Dr. Nige Fletcher történész hangsúlyozta: Sarolta hercegnő történelmi jelentőségű helyet foglal el az öröklési rendben. „A brit történelem során először fordul elő, hogy a ’tartalék’ egy hercegnő, annak ellenére, hogy van fiatalabb fiútestvére” – fogalmazott a szakértő. A jogszabályváltozásnak köszönhetően Sarolta jelenleg bátyja, György herceg után következik a trónöröklési sorban, és rangban megelőzi öccsét, Lajos herceget, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Egy szó, mint száz, már most előre lehet tudni, hogy egy napot fontos szerepet tölt majd be a palota falain belül, egyelőre azonban még korlátozottak a lehetőségei – ez pedig arra is vonatkozik, hogy mit szabad és mit nem viselnie.
Lapozz a részletekért!
Erre még nem érett meg
A brit monarchia világa tele van íratlan szabályokkal, amelyek évszázadok óta alakítják a királyi család mindennapjait – ezek közé tartozik az a hagyomány is, amely miatt a mindössze tízéves Sarolta hercegnő még hosszú évekre van attól, hogy először tiarát viseljen. Bár Vilmos herceg és Katalin hercegné egyetlen lánya jelenleg harmadik a trónöröklési sorban, és a világ egyik legismertebb gyermeke, a protokoll rendje szerint egyelőre szigorú korlátok között mozoghat, különösen ami a történelmi ékszerek viselését illeti. A tiara ugyanis nem pusztán dísz: a királyi hagyományok szerint a felnőtté válás, a rang és a szolgálat jelképe, amelyet rendszerint csak házasságkötéskor ölthet magára egy női családtag.
[BANNERS]
Sarolta ugyanakkor már most többször is finom stílusérzékről tett tanúbizonyságot. III. Károly király és Kamilla királyné koronázásán egy kristálylevelekből álló fejdíszt viselt, amelyet Jess Collett tervezett az Alexander McQueen divatházzal együttműködésben. Ez az elegáns, mégis visszafogott darab tökéletes alternatívája volt a tiarának, miközben tiszteletben tartotta a hagyományokat. Katalin hercegné ugyanezen az eseményen egy nagyobb, harmonizáló fejdísszel jelent meg, ezzel is hangsúlyozva az anyai példamutatást és a folytonosság üzenetét.
Cikkünk a következő oldalon folytatódik!
Voltak kivételek is
Sarolta hercegnő nevelésében állítólag különösen fontos szerepet vállal Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő lánya, aki saját tapasztalataiból merítve igyekszik útmutatást adni dédunokahúgának. A 75 éves előkelőség híres gyakorlatias szemléletéről és szikár fegyelméről, amely a királyi élet egyik legnagyobb túlélési eszköze. Egy bennfentes szerint Anna szerepe messze túlmutat a protokoll száraz szabályain: arra tanítja a kislányt, miként lehet természetes eleganciával beszélgetést kezdeményezni, hogyan illik udvariasan lezárni egy találkozást, és miként lehet méltósággal továbblépni anélkül, hogy bárki megbántva érezné magát.
[BANNERS]
Ezek az apró, mégis sorsdöntő készségek Katalin hercegné számára is hosszú tanulási folyamat eredményei voltak, Sarolta azonban már beleszületett ebbe a világba, így ösztönösen érzékeli a finom jelzéseket. A tiara kérdése ebben az összefüggésben inkább a türelemről szól, mintsem a tiltásról: a hagyomány szerint a házasság az a mérföldkő, amely után egy királyi nő először viselhet ilyen ékszert. Így történt ez Katalin hercegné esetében is 2011-ben, amikor Vilmos herceggel kötött házasságakor a Cartier Halo tiarában jelent meg, vagy Meghan Markle-nél, aki 2018-ban a Queen Mary Diamond Bandeau-t választotta esküvőjére.
A szabályok azonban nem mindig voltak kőbe vésve. Margit hercegnő például már fiatalon, házassága előtt tiarát viselt hivatalos eseményeken, ahogyan Anna hercegnő is tinédzserként jelent meg ilyen ékszerekben. A történészek szerint ebben szerepet játszott az is, hogy mindketten uralkodó gyermekei voltak, ami nagyobb mozgásteret biztosított számukra. Sarolta helyzete ugyan hordoz némi rugalmasságot, de egyelőre nincs sürgető oka a változtatásnak.
Leadfotó: Mark Cuthbert/UK Press via Getty Images
Forrás: Radar Online


























