Fashion&Beauty

Sztárnak is mondott már nemet Nagy Noémi - Kifaggattuk az egyik legvagányabb tervezőt

Sok híresség viselte már a ruháidat. Kivel volt a legkönnyebb/legnehezebb együtt dolgozni, és mire vagy a legbüszkébb idáig?

Szerencsére többnyire jó emberekkel hoz össze az élet, így azok a hírességek akiket eddig öltöztettem, mind nagyon kedvesek és rugalmasak voltak. Úgy vélem eleve olyan emberek keresnek meg akiknek mindamellett, hogy tetszenek a ruháim én magam is szimpatikus vagyok és ha működik a kémia, akkor nem nehéz együttműködni. De persze azért ütköztem már nehézségekbe. Egyszer volt egy művésznő, aki maga sem tudta, hogy mit akar, az egész szituáció kezdett olyan népmese szerű lenni az a “hozzon is ajándékot meg ne is”…iszonyú komplikált volt a hölgy, mert lekövethetetlen volt, hogy mit is akar. S végül lemondtam a megbízást. Volt egy másik nehéz szituáció, itt sem említeném meg az ismert hölgy nevét, de neki úgy készítettünk 3 ruhát mindössze 3 nap alatt, hogy nem jött ruhát próbálni, csupán pár alap méretet tudtunk, amit elküldtek, ez egy nagyon nagy kihívás volt, de megcsináltuk!

Szeretsz utazni, nyáron sok időt töltöttél Franciaországban. Csak pihenni utaztál oda vagy üzleti oka is volt?

Van egy kedves vásárlóm, egy olasz lány, aki most épp Saint Tropezban él. Még Milánóban ismerkedtünk meg két évvel ezelőtt, s az évek folyamán nemcsak a vásárlóm, hanem jó barátom is lett. Ő hívott meg magához egy kis nyárzáró őrületre, és persze újabb ruhákat is rendelt, melyeket nagyon szívesen szállítottam le én magam. És mondhatni dolgoztam is kicsit, de ezt nem nevezném igazán munkának, a sok gazdag és boldog emberrel könnyű volt jó kapcsolatokat kiépíteni és üzleteket kötni. A fashion week kezdetete előtt meglehetősen sok, a divatszakmában dolgozó nagyágyú jött a francia riviérára egy utolsó ereszd el a hajam bulira.

Mi volt eddig a legnagyobb kihívás a karrieredben? Ha elölről kéne kezdeni, ugyanígy csinálnád?

Folyamatosan kihívásokban élek. Talán most azt kellene mondanom, hogy valamelyik külföldi fashion week vagy verseny volt a legnagyobb kihívás, de így 4 év elteltével úgy látom, hogy ez sima ügy volt. Sokkal nagyobb kihívásnak érzem a hazai divatszakma egy részét. Itthon valamiért sokan a minimalt “nyomatják”. Miközben a vásárlói igények egy picit mást mutatnak. Ha beálltam volna erre vonalra, akkor most nem hiszem, hogy interjút adhatnék Nektek, mert megszűnt volna a cégem. A nők vágynak a csinos, színes és nőies darabokra. És örömmel készítem ezeket a darabokat, mert ez a vonal hozzám is közel áll, abszolut képvisel engem és nem kell meghasonulnom szezonról szezonra. Biztosan vannak dolgok melyeket másképp csinálnék, de ilyeneken nem gondolkodom a jelenben élek és a jövő foglalkoztat.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.