Fashion&Beauty

Most megszerezheted hazai divattervezők exkluzív darabjait – Ráadásul egy jó ügyért is tehetsz

A Premier Kultcafé az első olyan hazai közösségi tér, ahol fogyatékossággal élőket alkalmaznak, ezzel is segítve a beilleszkedésüket a társadalomba. A Nézz rám elnevezésű kampányuk keretében hazai divattervezőket kértek fel, hogy egy-egy darabjuk felajánlásával támogassák a sérült és ép emberek közös munkáját. Ezekre most te is lecsaphatsz!

Hazai divattervezők a jó ügyért

Törőcsik Mari és Kárász Róbert közös alapítványa, a Fogadj Örökbe Egy Macit 2016 márciusában hozta létre a Premier Kultcafét, ahol azóta is ép és sérült emberek dolgoznak együtt nap mint nap.

A kávézó nemrég indított Nézz rám kampánya keretében ismert hazai divattervezőket keresett meg, hogy támogassák a kezdeményezésüket egy ruhával vagy kiegészítővel, amiket aztán árverésre bocsátottak. A nezzram.hu oldalon bárki licitálhat, akinek megtetszik valami, és ajánlott igyekezni, a holmik ugyanis egyre fogynak. Az akció augusztus 11-én délben zárul, az addig licitálók között pedig egy wellness utazást is kisorsolnak. Az így befolyt összeget a munkahelyi integrációs programjukra fordítják majd.

A Daalarna mellet olyan neves márkák vesznek részt a kampányban, mint az Áeron, a Cakó, a dorivisy, vagy Ferencz Vanda. A teljes listát a következő oldalon találod, és adunk egy kis ízelítőt abból is, milyen exkluzív cuccokra lehet lecsapni.

Oldalak

Fashion&Beauty
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...