Nagypál Kriszti elárulta, kit visz el magával a nyereményútjára

A 2019-es Magyarország Szépe verseny királynője több millió forint értékű nyereménnyel gazdagodott.

Miss World Hungary 2019

Június végén kiderült, hogy ebben az évben Nagypál Krisztinát választotta a zsűri Magyarország Szépének, így ő képviselheti hazánkat Londonban a decemberi világversenyen. A szépségkirálynőn kívül három másik lányt is megjutalmaztak teljesítményéért 2019. július 4-én, a budapesti Fröccsteraszon: az első udvarhölgyet, Gaál Tímeát, a második udvarhölgyet, Csonka Rebekát, valamint a közönségdíj nyertesét, Lakatos Lillát. A szépségek közül mindenki személyre szóló ajándékcsomagot kapott, a királynő több millió forint értékű nyereménnyel gazdagodott, többi között egy egzotikus kétszemélyes utazással és egy új autóval.

Szőke királynőre került a korona

Tavaly a hosszú, barnahajú Szarvas Andinak, idén az angyali, szőke Nagypál Krisztinek örülhettek a magyarok, ő lett hazánk leggyönyörűbb nője 2019-ben. A hamarosan 24. születésnapját ünneplő szépséget a nyereményátadó után csíptük el, aki elárulta, hogyan élte meg az elmúlt napokat és minek örül legjobban, az ajándékok közül.

Már több mint két hét eltelt azóta, hogy Magyarország szépségkirálynője lettél. Hogyan élted meg az elmúlt időszakot?

Hihetetlen érzés, nagyon boldog és hálás vagyok. Fantasztikus, hogy év végén én utazhatok el a londoni világversenyre és képviselhetem a hazámat. Amikor egy lány jelentkezik egy ilyen versenyre, végig abban reménykedik, hogy megnyerheti, de amikor meg is történik vele ez a csoda, akkor az első időszakban nagyon nehéz felfogni.

Ma megkaptad a nyereményeidet is. Minek örülsz a legjobban?

Természetesen az összes, szép ajándék nagyon tetszik és nem győzöm megköszönni őket. Számomra azonban tényleg az a legnagyobb nyeremény, hogy engem választottak a verseny győztesének. Ha valamit muszáj kiemelnem, az autónak különösen örülök, mert szeretek vezetni. Már 18 éves korom óta van jogosítványom, három éve a mindennapjaim része az autózás, úgyhogy nagy hasznát fogom venni a járgánynak. Apukámmal régen nagyon sokat jártunk kempingezni, a Balatonra vagy a Velencei-tóra mentünk le, sátorban aludtunk, elég nomád körülmények között, de imádtam. Ilyenkor folyton úton voltunk, ezért sok kedves emlék köt az autózáshoz. Szeretek világot járni, utazgatni és bár Londonba egyedül megyek, a nyereményútra már nem.

Kit viszel magaddal?

Mindenképpen a páromat, aki nagy segítségem és a legnagyobb drukkerem volt az egész verseny alatt. Ránk fog férni egy kis kikapcsolódás, de előtte még sok munka áll előttem, hiszen a következő hónapok a felkészülésről fognak szólni.

Mi vár rád a felkészülési időszak alatt?

Összeállítunk egy speciális edzéstervet és étrendet, valamint a kommunikációs készségeimet is igyekszem majd felfejleszteni, hogy gördülékenyen tudjak beszélgetni a stábtagokkal, más országok versenyzőivel és a külföldi riporterekkel. A színpadi mozgásban is van mit még tanulni és átismételni. Szeretném a legjobb formámat hozni, hogy büszke lehessek magamra és mások is rám.

A Miss Hungary idei szépségkirálynőjét, Nagypál Krisztinát és udvarhölgyeit, Gaál Tímeát és Csonka Rebekát videóinterjúban kérdeztük a koronázásuk utáni pillanatokban.

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Szólj hozzá Te is!