Margot Robbie most maga mögött hagytaa Barbie-rózsaszínt, sőt: idén egészen más stílusban hódította meg a Glastonbury Fesztivált, ami sokkal távolabb áll a csillogástól és a babás bájtól, mint valaha. A gyönyörű színésznő, aki 2024 novemberében adott életet első gyermekének, a hétvégén részt vett egy beszélgetésen a legendás fesztiválon, ahol egy igencsak sötétebb, kicsit gótikus szettben mutatkozott. Margot egy apró, pántos Miu Miu ruhában jelent meg, amelynek mély, erdei zöld színe és fekete szegélyei tökéletesen passzoltak az alternatív hangulatú rendezvényhez. Megjelenését tovább sötétítette, hogy egy fekete farmerdzsekit kötött lazán a dereka köré, valamint elegáns, éjfekete manikűrt viselt, amely csak még hangsúlyosabbá tette a visszafogottan vagány összképet. Bár a fesztiválon a legtöbben a jól ismert, esőálló Hunter csizmákat részesítik előnyben – elég csak Daisy Edgar-Jones példájára gondolni, aki idén kétszer is ebben a praktikus lábbeliben tűnt fel – a színésznő inkább egy kissé elegánsabb, mégis kényelmes megoldás mellett döntött: hosszú szárú, bőr csizmát viselt, amelyet ezüst díszítés tett különlegessé.
Fotó: Instagram/ margotrobbie_universe_edits